Elviselhetetlen hőség tombol a magyar iskolákban, de az állam szerint minden rendben van

Elképesztő hőség tombol a magyar közoktatási intézményekben, szinte nincs olyan tanterem, ahol 30 fok alatt lenne a hőmérséklet.

2024. szeptember 4., 12:45

Szerző:

Pokoli volt a hőség, ájuldozva telt az első tanítási nap az iskolákban a szeptemberi hőhullámnak köszönhetően – írja a Blikk. A lap információi szerint a klímák csak elvétve működnek az iskolákban, jellemzően azok is inkább a tetőtéri tantermekben. A kitartó forróságnak köszönhetően a régi, belvárosi iskolaépületek vastag kőfalai is átmelegedtek, az alapvetően hűvösebb épületek ontják magukból a hőt.

Ennek köszönhetően 30 fok alatt gyakorlatilag nincs is tanterem. A termekben és a folyosókon nem is ritka a 34-35 fok, ám egy olvasói fotó alapján akadt olyan tanterem is, ahol a hőmérséklet elérte a 39 fokot. 

Egy budapesti szülő a Blikknek elmondta, hogy a gyereke osztályában az utolsó órában a hőmérő szerint 34,5 fok volt, ezért a szaktanár inkább nem tartotta meg az órát, hanem elengedte a gyerekeket. Egy név nélkül nyilatkozó pedagógus pedig a következőket mondta: „Klíma nincs, nem is ígértek. A kollégák nagy számban 50-60 év felettiek, aggódunk az egészségükért. Ezt a poklot fiatalon, egészségesen sem lehet bírni.”

A hőség megterheli az egészséges tanárok és a diákok szervezetét is

A Blikk megkeresett egy háziorvost az oktatási intézményekben tomboló hőséggel kapcsolatban. A szakember a lapnak kifejtette:

„Még az egészséges szervezetnek sem tesz jót, ha 35-39 fokban kell huzamosabb ideig tartózkodnia. Akinek valamilyen kezelt szívbetegsége van, ilyen körülmények között túlzott megterhelést kap, a gyógyszerek ellenére is belecsúszhat egy szívelégtelenségbe, szívritmuszavarba, vérnyomásproblémába. A kisgyermekek pedig túlhevülhetnek. Ha a klimatizálás nem megoldható, legalább ventilátorral kellene csökkenteni a hőérzetet.” 

Ezzel szemben az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ a Telexnek küldött levele alapján csak a hajnali szellőztetésben és adott esetben a rövidített tanórákban gondolkozik. Mint azt a hőség kapcsán kifejtették:

„Ahol az iskolán belül nem lehet ellensúlyozni kellőképpen az extrém meleget, azt javasoltuk, hogy hajnali átszellőztetéssel, esetenként rövidített órákkal oldják meg a napi működést. A gyermekek érdekét szem előtt tartva, a tankerületek egyeztetnek az iskolákkal, és eldöntik, hol van rövidített órákra szükség.” 

A Blikk végül kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak az iskolákban tapasztalható hőséggel kapcsolatban, ahonnan a lap a következő választ kapta: „A tanév tervezésénél számos tényezőt kell figyelembe venni. Amennyiben tudományos eredmények megalapozzák, úgy a jövőben azok között az időjárást, annak változásait, extremitását is szerepeltetni kell úgy, hogy az időjárás bizonytalanságával is számolni kell. Jelenleg a tanév kezdésének és zárásának módosítása nincs napirenden.”

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: CLEMENT MAHOUDEAU / AFP)