Híg, giccses utópiával házal
Ma kell elfogadtatnia Orbán Viktornak mindazt, amit tettek, vagy nem tettek – állítja Kéri László annak kapcsán, hogy a kormányfő ma értékeli kabinetje első száz napját. A politikai elemző szerint a beszéd nem csupán a saját tábor előtti reprezentatív produkció lesz, hanem az őszi politikai szezon nyitánya is.
Orbán Viktornak „most kell megindokolnia/ megmagyaráznia/ elfogadtatnia mindazt, amit a választások óta tettek, nem tettek, akartak, elvétettek” – írta a
galamus.hu oldalán Kéri László politikai elemző annak kapcsán, hogy a Professzorok Batthyány Köre felkérésére Orbán Viktor ma délután értékeli kormánya első száz napját.Kéri szerint „ez a fellépés nemcsak a szokásos/kivételessé avatott fellépés, a saját tábor előtti reprezentatív produkció lesz, hanem egyúttal az önkormányzati választások, meg az őszi politikai szezon nyitánya is”.
Az elemző szerint a vasárnapi kötcsei beszéd volt a hét főpróbája. Orbán kijelentése, amely szerint megvédik a polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportok szövetségét, Kéri szerint nem új elem. Mint a galamus.hu oldalán írja: „Ezt már hallhattuk/olvashattuk annak idején, amikor az Új szövetség program megfogalmazódott, ám az elmúlt két évben alig történt erre komolyabb utalás. Ez volt a szociális népszavazás lázas rohamába szólítandó milliók számára kidolgozott politikai filozófia alapja. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ezt az – eredetileg harci használatra kitalált – mondandót éppen most melegítik fel? Ki most a legyőzendő ellenfél? Kit kell, s ki ellen mozgósítani?”
A politológus Orbán szóhasználatára – lezárult az utópiák évszázada – úgy fogalmazott: „Mondja mindezt az a személy, aki az elmúlt évtizedek leghígabb, legkevésbé kidolgozott/megformált, s leggiccsesebb utópiájával házal már harmadik hónapja e hazában: valakinek az orra elé kellene tennie az általa kierőszakolt, megszavaztatott, kifüggesztetett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. S meg kéne kérdezni, hogy ha ez nem utópia, akkor talán ez a laicizált imádságos sillabusz lenne a „valóságra épülő politika” alapvetése?”