"Hatalmas hiba volt elvetni a gyűlöletbeszéd elleni törvényt"
A Hetek című lap munkatársait életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták, és szabad mozgásukban is korlátozták a Magyar Sziget fesztiválon. HERSKOVITS ESZTER összeállítását a csütörtöki 168 Órában olvashatják az esetről: hetilapunk neves értelmiségiek véleményét kérdezte az üggyel kapcsolatban.
A történet kapcsán az MSZP vizsgálatot kért a kormánytól, az LMP pedig a legfőbb ügyésztől. A Fidesz a hallgatást választotta. A 168 Óra most jeles értelmiségiek véleményét kérte az esetről. De előbb fölidézzük, mi is történt a szélsőjobboldali rendezvényen, amelynek főszervezője, Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője ostorral „fogadta” a Hetek újságíróit.
Konrád György író szerint "a fesztiváltábor hangulatát – miként a Hetek tudósításából is kiderül – a fékevesztett gyűlölet határozza meg. Úgy vélem: ami az újságírókkal történt, jogi ügy, bíróság elé kell vinni. Most is állítom: hatalmas hiba volt elvetni a gyűlöletbeszéd elleni törvényt".
Fleck Zoltán jogszociológus azt mondta lapunknak, hogy "az optimista énem reméli: a választók többsége megütközve fogadja az efféle jelenségeket. De sajnos megszólal bennem egy pesszimista hang is: mi van, ha Zagyva magatartása mégiscsak a többség hétköznapi gondolkodásával vág egybe?"
Kíváncsi többek között Tamás Gáspár Miklós, Ormos Mária és Iványi Gábor véleményére? Vegye kezébe a csütörtökön megjelenő 168 Órát!