Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.
Már most időszerű a szúnyogok irtása, de a lakosság is sokat tehet a szaporodásuk megakadályozásáért.
A NAV újabb átfogó vizsgálatokba kezd.
Egész Budapest közlekedésére hatással lehet ez a korlátozás.
A BKK egyre többek számára igyekszik megkönnyíteni a közlekedést, egyes szolgáltatások ingyen is igénybe vehetőek.
2016. május 2., 10:53
Közzétették annak a vasútfejlesztésre kiírt közbeszerzésnek az eredményét, amelyet a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő R-Kord Kft. nyert meg konzorciumtársaival együtt nettó 72,39 milliárd forintért. A munka a Szántód-Balatonszentgyörgy, valamint a Fonyód-Kaposvár közti szakaszok felújítására szól.
2016. május 2., 10:37
Megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik országszerte a középiskolákban hétfő reggel, a diákoknak a vizsga első részében – az eduline.hu – Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük. A szövegalkotási feladatok között Csoóri Sándor, Tamási Áron, illetve Vörösmarty Mihály és Illyés Gyula művei szerepelnek.
2016. május 2., 09:48
Az MSZP által kiperelt és hétfőn reggel közzétett iratok szerint a jegybankelnök 44 esetben maga döntött az alapítványi pénzek elhelyezéséről – .
2016. május 2., 09:13
Holnap dönt a Kúria Jávor Benedek európai parlamenti képviselő beadványáról, amelyben megtámadta a kormány bevándorlási kvótás népszavazását. A politikus szerint a feltett kérdésről nem lehet népszavazást tartani, mert a magyar és az uniós jogot sérti, félrevezető, és nem felel meg az egyértelműség követelményének.
2016. május 2., 08:44
A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet közleménye
szerint a Magyar Nemzeti Banknak a devizahitelesekkel szemben kártérítési felelőssége van.
2016. május 2., 07:10
Háromszázhuszonnyolc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, hét gyanúsított ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
2016. május 1., 19:45
Senki nem kényszerítheti Magyarországot arra, hogy migránsokat fogadjon be – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Expresso című portugál lapnak adott interjúban.
2016. május 1., 18:28
2016. május 1., 17:29
Néhány hónapja alakult meg a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), amely – az igen aktív, tagjait sikerrel aktivizáló Bölcsődei Dolgozók Szakszervezetével közösen – képes volt az egyre kiszolgáltatottabb munkavállalókat hatékonyan mozgósítani. A két érdekképviselet vezetőjét arról is kérdeztük, mitől múlhat el a szakszervezetek „old fashion” jellege.
2016. május 1., 16:01
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt két év azt igazolja, hogy most van igazán szükség az igazi baloldalra. Tóbiás József hangsúlyozta: 2018-ban nem pártok szövetségével, hanem a helyi közösségek megszólításával nyerhetnek. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: Magyarország 12 éve lépett be az Európai Unióba, és a magyarok kétharmada ma is Európát választja.
2016. május 1., 15:32
A közszféra béreinek lényegesen nagyobb mértékű emelését sürgette Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap, a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatón. Az Együtt szerint az államnak most is lenne elég pénze béremelésre, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene.
2016. május 1., 14:08
A leendő új, demokratikus kormánynak olyan új Munka törvénykönyvét kell alkotnia, amely erősíti a munkavállalók képviseletét, visszaadja a sztrájk jogát, megbecsüli a hétvégi munkavégzést és emeli a pótlékot – ismertette a Demokratikus Koalíció elképzeléseit a párt elnöke vasárnap a Városligetben tartott május 1-jei sajtótájékoztatóján.
2016. május 1., 12:36
Hasítunk. Az unióban nálunk a legmagasabb a kereseti rés a nők és a férfiak bére között. Fokozottan hátrányos helyzetű a nő, ha a könnyűiparban dolgozik. A munka törvénykönyvének 2012-es módosítása tovább rontott az e területen dolgozók helyzetén. Ma már a munkaadók tudnak játszani a munkaidőkerettel, nincs egységes bérstatisztika, sem esély a bérfelzárkóztatásra, a kormány pedig még csak nem is tárgyal a szakszervezetekkel.
2016. május 1., 11:37
Szombaton Orbán Viktor gyerekekkel adta át a felcsúti kisvasútját, az első hivatalos menet pedig vasárnap reggel tízkor indult volna. De nem tudott elindulni, mert DK-s aktivisták feküdtek és álltak a sínre, hogy ezzel akadályozzák a vonatot, írja a Magyar Narancs.
2016. május 1., 10:35
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint holttestet találtak a rendőrök tegnap éjjel, Tiszakécskén. Emberölés alapos gyanúja miatt két férfi ellen indult eljárás: egy 21 éves kocséri és egy 19 éves lakiteleki férfi ellen, akiket előállítottak.