Egyértelmű Matolcsy személyes felelőssége az MNB-ügyben

Az MSZP által kiperelt és hétfőn reggel közzétett iratok szerint a jegybankelnök 44 esetben maga döntött az alapítványi pénzek elhelyezéséről – .

2016. május 2., 09:48

Személyesen Matolcsy György, illetve a kuratórium egy másik tagja ketten döntöttek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallasz Athéné Domus Animae (PADA) alapítvány befektetéseiről. Ami már csak azért is érdekes, mert amikor az MNB-től megkérdezték, hogy Matolcsy lemond-e az alapítványok botrányos költekezése miatt, azzal érvelt, hogy azok a jegybanktól és tőle függetlenül hozták döntéseiket – írja az Index.

A milliárdos összegek legtöbb esetben a Matolcsy unokatestvére, Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitelbanknál és annak elődjénél, az evoBanknál kerültek letétbe, de Demján Sándor Gránit Bankja és az OTP is előkerül a zsíros megbízások között. Sok a milliárdos állampapír-vásárlás is a tételek között, egy esetben például közel 15 milliárd forintnyi euróért olasz állampapírokat vett az alapítvány, amelynek célja egyébként célja „a kor követelményeinek megfelelő tudományos műhely létrehozása”.

A PADA kuratóriumi elnöke egyébként maga Matolcsy György, igazgatója pedig Szemerey Gabriella, Szemerey Tamás felesége.

A most bírósági kényszerítésre közzétett befektetéseket a PADA korábban nem hozta nyilvánosságra.