2016. május 1., 10:35

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint holttestet találtak a rendőrök tegnap éjjel, Tiszakécskén. Emberölés alapos gyanúja miatt két férfi ellen indult eljárás: egy 21 éves kocséri és egy 19 éves lakiteleki férfi ellen, akiket előállítottak.

2016. május 1., 09:15

Újabb Fidesz-blöff következményeivel szembesül a napokban több százezer ingatlantulajdonos. Budapesten a napokban postázta ki a Fővárosi Vízművek az értesítőt a kötelező vízóracseréről, figyelmeztetve: a költségeket a fogyasztóknak kell állniuk. A Fidesz a 2014-is rezsicsökkentési kampány során jelentette be: a vízórák cseréjének költségeit a szolgáltatók állják a jövőben. Mára kiderült: ez is hazugság volt.

2016. május 1., 08:02

Egyre rosszabb hazánk halálozási rátája, miközben egy háziorvosnak 45 beteget kell megvizsgálnia naponta, így minden páciensre csupán 5 percet tud szánni – derült ki a KSH friss jelentéséből, amelyről a Magyar Nemzet számol be.

2016. május 1., 05:57

A Vasas győzelme kiejtette a felcsúti csapatot, ahol három év alatt stadion épült, és válogatott játékosok fordultak meg. Pocsék teljesítményével Puskás nevét is meggyalázta Orbán falujának agyonszponzorált csapata.

2016. május 1., 05:00

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap, május 1.-én már erősen felhős lesz a ég. Eleinte csak kisebb záporok alakulhatnak ki, de délutántól egyre többfelé elered az eső. Hajnalban 1-9 lesz, de az Északi-Középhegységben akár talaj menti fagyra is számítani lehet. Napközben viszont kellemes 17-23 fokos meleg várható.

2016. április 30., 18:24

A közgazdász-szociológus Szalai Erzsébet szerint Magyarországon nincs munkásosztály és rosszak a szakszervezetek érdekérvényesítő képességei. Mégis optimista. Úgy látja, mivel kivándorol a képzett munkaerő, egyre nagyobb a szakmunkáshiány, ezért az itt maradók alkupozíciói javulhatnak, és várhatók még munkásmegmozdulások a következő időszakban.

2016. április 30., 16:44

Véletlenül összefutottunk, kávéztunk, meg a fociról beszélgettünk – állította Mészáros Lőrinc és Bitay Márton, miután kiderült, hogy egy luxusszállodában találkoztak. Érdekes módon a Nemzeti Földalap a kávézás után, még aznap visszavont három földárverési hirdetményt – . És micsoda véletlen: éppen Mészáros cége, illetve a testvére által bérelt földekről van szó.

2016. április 30., 15:05

A menekültügy nem éppen európai kezelése hozta vissza a Fidesz lassan erodálódó népszerűségét, nem véletlen, hogy a kormánypártok ragaszkodnak a téma napirenden tartásához. A Jobbik a Fidesz csodafegyverének szánt népszavazást próbálja megakadályozni – kérdés persze, mekkora sikerrel.

2016. április 30., 13:54

Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, „annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni”, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de „cinizmusból még nem épült semmi” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi (ismertebb nevén felcsúti) kisvasút átadása után szombaton.

2016. április 30., 12:10

Március elsején lejárt a kilakoltatási moratórium, így az előző két hónapban már semmi nem védte az adósokat attól, hogy az önálló bírósági végrehajtók utcára tegyék őket. Az elmúlt két hónapban csaknem annyi adósnak kellett elhagynia otthonát, mint korábban egy év alatt – .

2016. április 30., 11:54

A sárkányfogas fejedelmek, a titokzatos és démoni Báthoriak névadó birtoka, Nyírbátor tizenöt éve indult fejlődésnek. Az iparűzési adó 240 millióról indult, ma már ennek az ötszöröse. Uniós pénzből rendbe hozták a várost, van gyógyfürdő, két tannyelvű általános iskola, s ami a fő, hat jó nevű nemzetközi cég. Csakhogy a siker keserédes. A nyírbátori multik négy-ötezer munkavállalót alkalmaznak, a munkások negyven százaléka helyi erő, a többség környékbeli falvakból, városokból jár be, ám kevés a szakképzett munkás. Aki bejut, örül, mert amúgy csak a marad.

2016. április 30., 10:39

Sok a szóbeszéd a göböljárási . Több helybeli nem hisz a rendőröknek, akik szerint nem történt bűncselekmény, amikor az önkormányzati választás előestéjén egy idős férfi halálra gázolta a Mészáros Lőrinccel, Orbán Viktor barátjával hadakozó, alcsúti polgármesterségért küzdő juhászt. Ha anno az ügy minden részletét megnyugtatóan tisztázzák, a pletykáknak elejét vehették volna.

2016. április 30., 10:22

Szombat délelőttig csaknem 19 ezren aláírták az Uber petícióját, amelyben kifejezik, hogy támogatják a szolgáltatást és felszólítják a kormányt, hogy olyan döntést hozzon, ami jó a budapestieknek.

2016. április 30., 07:22

Több ponton is sürgősen módosítani kell a választási törvényeket, különben a 2018-as parlamenti választás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes – a Political Capital és a Transparency International Magyarország levelét.