Bér és boldogság – A munkásosztály Nyírbátorba megy

Fél kettő, a Diehlben (Diehl Aircabin Hungary) a délutáni műszak indul, a Coloplastban szintén műszakváltás, a parkolókban sorban állnak a zöld-sárga sárkányos buszok. Érkezik Nyírgyulaj, Pócspetri, Kisvárda, Mátészalka. Négy és fél ezer embert hoznak-visznek. A munkások fele nyírbátori, de a merítés lenyúlik Biharig és fel Csengerig, Fehérgyarmatig. A házaspárok, ha váltóműszakban vannak, hét közben a buszparkolóban találkoznak. „Odatettem a vacsorát a gyereknek, ha hazaérsz, gyújtsd be a sütőt.” Mert a városban nincs elég képzett munkás, a település profilja századokon át a mezőgazdaság és a túlélés volt.

Nyírbátorban hat multi van. A Diehl a legnagyobb fogás. Ha egy Airbus repülőgép utasterében ülnénk, és a székeket kiemelnénk, mindent, amit látnánk, a nyírbátori cég gyártotta.

A település 2002 óta nem tud rossz lapot húzni. Ekkor érkezett ide a dán hátterű, gyógyeszközöket gyártó Coloplast. Az üzlet jól megy, tíz év alatt megsokszorozták a forgalmukat. A virágzás a Veres János-i időkben indult (az egykori pénzügyminiszter két évig volt polgármester), és mára kiteljesedett.

– A tőke a gravitáció elvén működik – mondja a jelenlegi polgármester, Máté Antal. – El kell érni a kritikus tömeget. Ha egy városnak sikeres, beágyazott cégei, együttműködő városvezetése van, a többiek akkor is idejönnek, ha a szomszédban „leígérik nekik a csillagos eget”.

A polgármester az adómentességben nem hisz.

– Megbízható multi nem erre utazik. Csak komolytalan cégeket lehet adózsákmánnyal elcsábítani.

A harmincnyolc éves polgármester nem tartozik a megélhetési politikusok közé. Mint mondja, ő Londonban is boldogulna, beszél angolul, németül. A várospolitikát a multikhoz igazítja, bőven megtérül, ha többet költhetnek kultúrára, közparkra, iskolára. Még akkor is, ha a haszon legjavát a kormány szokta learatni. Mert ha a városban „túl magas” a befolyó iparűzési adó, Orbán az állami funkciók egy részét „beszámítás” címszóval az önkormányzat nyakába varrja. Amikor fennen hirdetik, hogy „megoldották a gyermekétkeztetést”, a várossal fizettetik ki a térítés teljes összegét.

Fél kettő, műszakváltás. A Coloplast csarnoka mint a termelés néma temploma. Fásult karaván indul kifelé. Engedelmesen mutogatják az őrnek a nejlonszatyrokat, a megállóban rágyújtanak.

– Dolgoztam három évig Angliában is mezőgazdasági vonalon, rebarbarával, articsókával foglalkoztunk – mondja egy sápadt fiatal srác. – A Coloplastnál anyagmozgató vagyok.
A munkabérről nemigen beszél, cégtitok. A fiúnak a felvétel előtt írnia kellett két tesztet. Ezután kiközvetítette a munkaerő-kölcsönző cég, fizettek neki átmeneti bért, majd hat hét után érkezett a válasz, végleg munkába állhat, leigazolták. A romák már a teszten elvéreznek. Nehezen megy az írás és az olvasás.

A polgármester szerint a munkaerő-kölcsönzés ma már bevett személyzeti gyakorlat. A multik imádják, munkabérköltségekkel nem jár, a kikölcsönzött munkavállalót kirúgni gyerekjáték, ötperces adminisztráció. Pár hétig megfigyelik őket, majd jön a munkavezető és hatvan névre rámutat: „Főnök, ezeket felvehetjük.”

Egy fiatal, vörös hajú lány is buszra vár. Műszakvezető. Három műszak és betanított munka. Az éjszakázás megviseli, nappal nehezen alszik, vérnyomásproblémái vannak, néha kicsit szédül, de a szívhangok rendben. Meg lehet ezt is szokni, pláne, ha nincs más. Csak a buszozás sok. Kállósemjénig olvasni szokott.

Elkínzott asszonyok szintén buszra várnak. Ők takarítanak. Egyébként pedig tatabányaiak. Megdöbbenünk: onnan ide? De nem. Pócspetribe tartanak. Bár a Coloplast dán cég, a takarítást Tatabányának adja ki. Tatabánya a takarítónőket Szabolcs megyéből kölcsönzi. Tőlük is kérdezzük a fizetést, csak annyit mondanak: Nem sok, nem is kevés.

– Száztíz? Százharminc? – erőlködünk.
– Száztíz? – szomorodik el az asszony. – Abban már benne lenne három átdolgozott vasárnap is.
Szakszervezet pedig a nyírbátori multiknál nincsen.

Ötszáz méterre innen, a Diehlben és a többi multinál is hajszálra ilyenek a bérek, lényegében a minimálbérhez gravitálnak. A cég ügyvezető igazgatója, Udo Bossler szerint épp annyi fizetést adnak, amennyit az adott régióra a cégnormák kiszabnak. „És ahhoz képest valamivel többet” – teszi hozzá. A Diehl hetven országban van jelen, Mexikóban, Kínában a magyarnál is jóval kevesebbet fizetnek. A nyírbátori maximum 130 ezer. Máté Antal polgármester nagy előrelépésnek tartana 150 ezret.

– A nyírbátori boldogsághoz nem kellene sok. Csak a számláimat simán ki tudjam fizetni, a mamára rá tudjak nézni, ha beteg. Ha évente egyszer tudok nyaralni, ha havonta legalább egyszer eljutok moziba és jó iskolákba járhat a gyerekem, boldog lehetek. És akkor már Nyugatra se szívesen megyek.

Nyírbátor persze rögzíteni szeretné kedvező helyzetét. A polgármester szerint ehhez az kell, hogy a multiknak dolgozó fehérgalléros értelmiség az örök ingázás helyett a városban találjon otthonra. Mert az ingázást nem lehet élethosszig bírni. Ezért Nyírbátor – a kormányzati csokra alapozva – ezerfős lakóparkot tervez, közvetlenül az ipari terület mellett.

Az Édesanyák útján autózunk kifelé a városból. Nomen est omen, az úton roma édesanya babakocsival, édesanya ikrekkel, édesanya biciklivel, édesanya öt gyerekkel. Az anyukák a tyúkpiacra igyekeznek, mivel a romatelepen nincs ilyen. Valójában semmi sincs. Az Erzsihez címzett kocsma rezidense, a tüskésre nyírt Norbi mondja: annak idején benézett hozzájuk Dobrev Klára.

– Mondom neki, én, a fideszes – s ujjaival a levegőbe a Fidesz után idézőjelet rajzol –: jóasszony, nézzen körül kicsit! Mi van itt? Újságot akar venni? Nem kap. Levelet feladni? Nem lehet. Fel akarja tölteni a mobilkártyáját? Nem talál egy nyavalyás trafikot. Ridegtartásban élni nem lehet, mert ridegek lesznek az emberek.
Az árokparton vöröses homok, az utcák betonozatlanok, esőben tengelyig ér a sár, az ablaktáblák mögött vak homály. Élet csak az Erzsiben és a közeli fémgyűjtőtelepen van. Az irodában a pult mögött fekete szemüveges férfi, vizslató tekintettel villantja ránk hófehér fogsorát.

– Ó, mindent átveszünk mi. Csak azt nem, amit nem. Mert azt ugye tilos.

Sajnos előfordult már, hogy egy üzem hatalmas vaslétráját náluk kereste a rendőrség, mindhiába.

Nyolc és fél kilométerre Nyírbátortól, a dűlők között megbúvó Nyírpilisbe érve még nagyobbat fordul a világ. Az utak mellől eltűnnek a fák. Az iskolán uniós lobogó, ki is van glancolva.

– Benne leszünk az RTL-ben? – rohannak meg a gyerekek, amikor fotózni kezdjük őket. Az egyik kislány ölében rozoga fakalicka, benne törött szárnyú csóka. Szorosan öleli magához. „A polgármester rendes ember” – ezt mindenképpen meg kell írnom, mondják. Ad dinnyét, kolompért, uborkát, néha vetőkrumplit is. De ha van vetőburgonya, nincs felszántva a kert, mire a kertet felszántja a traktor, a család megeszi a burgonyát.
Bernadett asszony 77 ezer forint segélyből él, erre tizenketten vannak. Ölében két leányka, az egyik a sajátja, a másik az unokája. A legnagyobb lány kórházban van, most szüli az ötödik gyermekét. Eladóként Bátorban lenne munka, de délután nem jár a busz. Helyben nincs patika, posta. A vacsora pogácsa lesz, a kisebbek kaphatnak fél-fél liter tejet. Jóska, a családfenntartó hetente ötször italos. Adagja napi egy liter, napi ezer meg cigire kell. Önkormányzati temetés mindenkinek kijár, de papot a hivatal nem fizet.

A kerítést tíz-tizenkét roma támasztja. Közmunka tanúi vagyunk. Erről beszélt Máté Antal, a bátori polgármester is.

– A közmunka a fejlődés rákfenéje. Pazarol, visszafog, semmire sem ösztönöz. Gazdaságilag katasztrofális.
Nyírbátorban kipróbáltak mindent, ami a rendszert életre kelthetné. Van fóliázás, üvegház, retek, dughagyma, paprika, uborkázás. Kilencvenmilliós ráfordítással húszmilliós árbevételt produkáltak. A 3500 fős telepi cigányságból, amely a város északi részét lakja, 1800-an aktívak, háromszáz piaci munkahelyen dolgozik. Ezerötszázan árkot kaparnak, sepregetnek, gyomot irtanak. Néha van idénymunka is. De mit tegyen a polgármester, ha azt látja, hogy a közmunkás kapirgálás során kigyomlálja a földből a palántát?

– Ez a közhiedelemmel ellentétben nem lustaság. Általános motiválatlanság, összeomlás, a rendszerszerű monotonitás elleni lázadás.

A falusi sorból munkássá lett dolgozókon is láthatók hasonló tünetek. A helyi multik be is vezették a „speciális ösztönzőket”: szorgalmi jutalékot kapnak például azok, akik egy hónapban kitöltik minden munkanapjukat. Mert nagy a kísértés. Nagyon nagy.