Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2016. május 8., 11:25
Sok kritika éri a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot, miként a lakásépítési áfa csökkentését is, mondván: az intézkedéseknek inkább árfelhajtó hatásuk van, és a pénz különben sem azokhoz a családokhoz megy, ahol igazán szükség lenne rá. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az övék nem kommunista kormány, és állítja, nagyot nyitottak a rendszeren, de ez elsősorban nem szociálpolitikai, hanem gazdaságélénkítési és demográfiai program.
2016. május 8., 10:05
A kormánypártoknak mindenek előtt a lakitelki választás a legfontosabb ezen a hétvégén, itt a testületet is feloszlatták, vagyis képviselőket és polgármestert is választanak.
2016. május 8., 09:38
Kamatostól követelheti vissza az állam a csok-ot, mert a bankok szabálytalanul utalhatták ki a kedvezményt február és április között. Egy februári törvénymódosítás miatt ugyanis osztatlan közös tulajdonú ingatlanra nem jár csok. Erre áprilisban hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bankok viszont az elmúlt két hónapban mégis adtak ilyen kedvezményt ingatlanokra is. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint családok mehetnek tönkre, ha vissza kell fizetniük a kedvezményt.
2016. május 8., 07:31
Takáts Zsuzsanna volt az a 18 éves nő, akit 1961-ben megerőszakolt két társával Kiss László, az akkor 21 éves úszó. A tettesek és a közvélemény is idáig úgy tudta, hogy már nem él. Az érintett azonban – egy ügyvéden keresztül – megkereste a RTL-t, hogy felelevenítse a múltat. Volt férjétől hallotta, hogy újra előkerült az ügy, aminek ő volt az áldozata.
2016. május 8., 06:30
A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek a Bécsi út/Vörösvári út és a Katinyi mártírok parkja között műszaki ok miatt – írja a BKK.
2016. május 8., 05:07
Vasárnap hosszabb-rövidebb napos időszakokra van kilátás, de több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok – írja az Időkép. A légmozgás mérséklődik, csak északon, északkeleten élénkül fel helyenként. Hajnalban 6-11, délután 17-22 fok közötti értékeket mérhetünk.
2016. május 7., 19:55
Zenéléssel egybekötött tiltakozást tartott Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar szombat délután a Vörösmarty téren, miután a Fővárosi Közgyűlés váratlanul háromnegyedével csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar éves támogatását.
2016. május 7., 13:38
Az LMP módosító indítványt nyújt be a bejegyzett élettársi kapcsolat megvédéséért – írja közleményében Szél Bernadett és Schiffer András, az ellenzéki párt társelnökei.
2016. május 7., 13:23
Egymásba rohant három személyautó a 7-es főúton, Székesfehérvár belterületén, a Kadocsa utcai szakaszon – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 7., 10:14
Lakástűzben meghalt egy ember szombaton reggel a Veszprém megyei Kisapátiban – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 7., 08:16
Hunčík Péter pszichiáter, politológus, az interetnikai és multikulturális problémákkal foglalkozó somorjai (Samorín) FORUM Intézet vezetője az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének meghívására előadást tartott bölcsészhallgatóknak Budapesten. A 168 Óra Online országa jövőjéről kérdezte Václav Havel egykori csehszlovák elnök kisebbségügyi tanácsadóját.
2016. május 7., 04:55
Vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség tizenkét rendőr, illetve volt rendőr ellen, akik egy autópálya-alosztály dolgozóiként több mint egy éven át koordináltan követtek el korrupciós bűncselekményeket – közölte az ügyészség pénteken az MTI-vel.
2016. május 6., 16:19
Ötvenmilliárd forint osztalékot fizet a költségvetésnek a jegybank a tavalyi eredményéből – mondta Matolcsy György a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
2016. május 6., 15:44
Körmend polgármestere szerint a helyi rendészeti szakközépiskolában történtekkel kapcsolatban az ATV internetes portálján megjelent híradások nem a valóságot tükrözték, rémhírkeltőek és alkalmasak arra, hogy a város jó hírét, valamint a körmendiek biztonságérzetét is rontsák.
2016. május 6., 15:14
Több taxis is állítja, hogy a fő gond nem az Uber, hanem maga a Budapest Közút Zrt. taxis divíziója, illetve annak vezetője. Egyes körök éppen erről akarják elterelni a figyelmet az Uber körüli hajcihővel.
2016. május 6., 14:34
Amihez csak hozzányúl Mészáros Lőrinc, arannyá válik a kezében. A felcsúti gázszerelőnek például sikerült felélesztenie haló poraiból egy csőd szélén táncoló céget, az R-Kord Kft.-t. A vállalatot – Femol 97 Kft. néven – 19 évvel ezelőtt a szintén felcsúti Molnár Csaba alapította, aki évekig kiváló viszonyt ápolt Orbán Viktorral, ám kapcsolatuk idővel megromlott. A viszony elhidegülésének következtében a többmilliárdos árbevételű, a közbeszerzéseken addig rendre sikeres cég látványos hanyatlásnak indult: megrendelői elfordultak tőle, 214 milliós környezetvédelmi bírságot szabtak ki rá, számláit zárolták, így hitelhez sem juthatott. Ekkor jött Mészáros Lőrinc, megvásárolta Molnár családi cégét, s most újra száguld az R-Kord. Ezt azonban az eredeti tulaj már nem érhette meg.
2016. május 6., 14:26
Tűz keletkezett egy társasház erkélyén Miskolcon, a Corvin utcában – közölte a katasztrófavédelem.
2016. május 6., 14:10
A Fővárosi Főügyészség elutasította az Együtt – a Korszakváltók Pártja feljelentéseit, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ellen tettek – ismertette a döntést pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke.