Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
2021. február 8., 12:11
30 milliárd forint önerőből és 17,7 milliárd forint Kisfaludy-pályázati támogatásból indította el 14 szállodára kiterjedő korszerűsítési projektjét a Hunguest Hotels Zrt.
2021. február 8., 11:55
Trolibusz közlekedhet majd Kőbányára, így eltűnhetnek a dízelbuszok a belvárosban a Bajcsy-Zsilinszky útról és a Baross utcából.
2021. február 8., 10:10
Az egyesület szerint a támogatók számottevő összegekkel támogatták az alapítvány működését.
2021. február 8., 09:42
A meggyilkolt kézis 62 éves édesapja négy infarktuson van túl, elkapta a koronavírust is.
2021. február 8., 09:34
Müller Cecília véletlenül a levelezési listán felejtette Hadházy Ákost.
2021. február 8., 09:26
Hét kilométeres dugó is kialakult hajnalban az M1-esnél, de helyreállt a forgalom.
2021. február 8., 09:06
Eddig 289 042 fő kapott oltást, közülük 107 592 fő már a második oltását is megkapta.
2021. február 8., 08:43
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Népszavának adott interjújában beszélt a vagyonnyilatkozatokról, az oltási tervről és a lélegeztetőgépek körül kialakult botrányról is.
2021. február 8., 07:50
Ausztria szigorította az ellenőrzést a határain, 7 kilométeres a reggeli kocsisor.
2021. február 8., 07:27
Csütörtöktől az év eddigi legmarkánsabb időjárás változását tapasztalhatjuk meg. A modellek számításai alapján csütörtökön viharos, a Bakonyban akár 110 kilométer per órás szél és hó, szibériai eredetű sarkvidéki fagyos levegő árasztja el a Kárpát-medencét.
2021. február 8., 07:14
Ötezer forintról van szó.
2021. február 7., 19:57
Az ötleteiket viszont felhasználták. 2019-ben a Krétának már elindult ugyan a hivatalos mobilappja, de az annyira nem nyerte el a tanulók tetszését, hogy szinte elárasztották a negatív értékelések a Google alkalmazásboltjában. Az elégedetlenek többnyire lassú, gyakran lefagyásokat produkáló rendszerre panaszkodtak. Ezek mellett kezdett terjedni a diákok kliensalkalmazása, amely tehát arra épült, hogy lekéri és egy, szerintük jobban használható felületen jeleníti meg a központi krétás adatokat.
2021. február 7., 18:45
Meggyengült a tetőszerkezet a hatóság szerint.
2021. február 7., 18:25
Jelentős lehűlés várható a jövő héten az OMSZ előrejelzése szerint.
2021. február 7., 17:28
Unatkozik? Játsszon közlekedési rendőröset!
2021. február 7., 16:00
A Nemzeti Népegészségügyi Központ döntése értelmében mostantól négyféle vakcina áll rendelkezésre az oltáshoz.
2021. február 7., 15:10
Nagy István kiemelte, az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti.
2021. február 7., 14:30
Átlagosan 16 perccel többet ült a TV előtt a népesség, mint az előző évben.