Bejelentést tett az MVM, erről minden ügyfélnek tudnia kell.
Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy új lakhatási támogatás jön, amit első lakásvásárlók vehetnek igénybe.
A KRESZ szerint a biztonsági övet be kell kapcsolni, most az utas hibája miatt is a sofőrt vonhatják felelősségre.
Döntött az Alkotmánybíróság: el kell ismerni élettársi kapcsolatnak a külföldön kötött melegházasságokat.
Ha bankkártyával szeretne fizetni, alaposan gondolja át hogyan, mivel nőhetnek a kiadásai.
2022. május 10., 12:17
Hétfőn 427, az ukrajnai háború elől menekülő embernek segítettek a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton.
2022. május 10., 11:41
Áder János és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.
2022. május 10., 11:35
Az országgyűlés a keddi ülésen kezdi el Varga Judit javaslata alapján az alaptörvény tizedik módosításáról szóló vitát.
2022. május 10., 11:27
Online konzultációt indít a pesti alsó rakpart lezárásáról a fővárosi vállalkozók körében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Nem először szól be a Kamarán keresztül Parragh László a főváros elképzeléseibe.
2022. május 10., 11:07
A hivatalából leköszönő államfő 63. születésnapján jelent meg a Magyar Közlöny, melyben összesen hat embertől vonta meg a magyar állampolgárságot.
2022. május 10., 10:34
Tovább romlott a magyar kormány megítélése az Európai Unió központjában, az új Sargentini-jelentést készítik elő.
2022. május 10., 09:57
A miniszterelnök közös fotóval köszönte meg Áder János leköszönő államfőnek a munkáját.
2022. május 10., 09:34
Ideiglenes útlezárások várhatók a szerdán induló Tour de Hongrie kerékpárverseny miatt. Pont a közlekedési kultúra napján.
2022. május 10., 09:02
Bajnaiék összesen 29 portált és két tévécsatornát jelentettek fel rágalmazás miatt, a Datadat botrány kapcsán.
2022. május 10., 08:09
Stummer János azt követően jelentette be kilépését, miután elvesztette a párt elnökségéért folytatott küzdelmet Jakab Péterrel szemben.
2022. május 10., 08:02
Baleset miatt torlódásra kell számítani a 31-es főúton Maglódnál.
2022. május 10., 07:50
Egyelőre nem született megegyezés az Európai Bizottság vezetője és a magyar miniszterelnök között a hatodik szankciós csomagról.
2022. május 10., 07:31
A mai nappal lejár Áder János köztársasági elnök megbízatása, a posztot Novák Katalin veszi át.
2022. május 10., 06:35
Kedden véget ér a csapadékos időjárás, akár 27 fokot is mérhetünk.
2022. május 10., 06:33
Az alaptörvény tizedik módosításának vitáját kezdi meg a Ház kedden.
2022. május 9., 21:39
Orbán Viktor miniszterelnök ma este tárgyalt Ursula von der Leyennel az orosz olajembargóról.
2022. május 9., 21:28
A posztjáról távozó köztársasági elnököt a Sándor-palotánál tisztelgéssel fogadta a Magyar Honvédség díszegysége.
2022. május 9., 21:05
A főpolgármester egy elvszerű megállapodást javasolt a magyar kormány és az európai intézmények között, ugyanis szerinte a magyar gazdaságnak szüksége van az uniós forrásokra.