Tenyérnyi Nagymagyarország-szobor miatt vágtak ki több fát Somoskőújfalun

Somoskőújfalu új Nagymagyarország-emlékművét Hadházy Ákos képviselő fedezte fel, Lezsák Sándor alapítványa 20 millió forintot adott a nem túl fáradságos kivitelezésére.

2023. március 18., 16:08

Szerző:

20 millió forint adományból épített ki Somoskőújfalu önkormányzata Trianon-emlékművet. Hadházy Ákos képviselő szerint az alkotás egy aprócska Nagymagyarország-rézplakettből a „Rendületlenül” feliratból és a fölötte kialakított, ugyancsak a Trianon előtti határokat formázó virágágyásból álló kompzíció miatt több, idős fenyőfát is ki kellett vágni egy ligetben.

Azt is kiderítette a képviselő, hogy az emlékműre a pénzt Lezsák Sándor képviselő lakiteleki alapítványa adta. A hiba az egészben csupán az, hogy Somoskőújfalunak már van egy Trianon-emlékműve, pontosan az út másik oldalán, nem világos tehát, miért kellett 20 millió forintért egy második is.

Somoskőújfalu egyébként arról nevezetes, hogy a trianoni békeszerződés 1920-ban először Csehszlovákiának adta a települést, később azonban a Népszövetségi Tanács döntése értelmében 1924-től ismét visszacsatolták Magyarországhoz.

Az emlékmű történetét, amely hivatalosan a „nemzeti összetartozásra” emlékezteti az arra járót a Szabad Európa magyar nyelvű hírportáljának cikke foglalta össze.

(Kiemelt kép: Hadházy Ákos somoskőújfalui Trianon-emlékműnél. Fotó: Hadházy Ákos, Facebook)