Generálja a korrupciót a mostani kampányfinanszírozás
Új kampányfinanszírozási rendszer dolgozott ki három civil szervezet. A javaslat szerint közös kampányszámlát hoznának létre, melyről ellenőrzött keretek között emelhetnék le a pártok a felhasználható összeget. A jelenlegi 386 millió forintos keretet tízszeresére növelnék, továbbá 60 naposra rövidítenék a kampányidőszakot és megerősítenék a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzését.
– A kampányfinanszírozás átalakítása már többször napirenden volt, de az Országgyűlés soha nem alkotott új törvényt.2006-ban nem szavazták meg a törvénymódosító javaslatot, 2007-ben pedig egy ötpárti egyeztetés utolsó fordulójában bukott el a kezdeményezés – mondta el Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője.
Nem hangulatkeltés: a törvény generálja a korrupciót
– Nem hangulatkeltésről van szó, már csak azért sem, mert a társadalomnak már így is rossz véleménye van a pártokról, politikusokról – tette hozzá Molnár Bálint, a Freedom House igazgatóhelyettese. Álláspontja szerint a jelenlegi szabályozáson azért kell sürgősen változtatni, mert maga a törvény "generálja a korrupciót" azzal, hogy nagyon alacsony a törvényesen elkölthető kampánykeret. Az igazgatóhelyettes hangsúlyozta: a kampány célja, hogy bemutassa a finanszírozást övező anomáliát és megoldást kínáljon a problémára.
Nyomást szeretnének gyakorolni a politikusokra, hogy elérjék a kétharmados törvény módosítását, sőt, az állampolgároknak sem szabad beletörődniük ebbe a helyzetbe, fűzte hozzá Alexa Noémi, a Transparency International ügyvezető igazgatója.
A három szervezet közös nyilatkozatában úgy fogalmazott: becslések szerint a pártok 2006-ban csaknem 7.3 milliárd forintot fordítottak kampánycélokra, s a pártok egy-egy választási évben a felhasználható keretet akár 500 százalékkal is túlléphetik.
– Szakértői vélemények szerint minden 10 forintból 9 átláthatatlanul, potenciálisan illegális úton kerül a pártokhoz – áll a közleményben.