Fricz Tamás, a tízmilliós tanácsadó

Fricz Tamás több mint havi bruttó egymillióért szerződött a Köztársasági Elnöki Hivatallal.

2022. augusztus 15., 12:09

Szerző:

Fricz Tamás politológusnak, a kormánypárti békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum alapítója által elnyert havi csaknem 900 ezer forintos megbízatásnak járt utána az rtl.hu. A CÖF alapítója a köztársasági elnök fellépéseivel kapcsolatos dokumentumokat, médiamegjelenéseket vizsgálta nyolc hónapon át, amiért havi nettó 873 125 forint javadalmazás járt neki. 

Fricz a napvilágra került tanácsadói szerződést nem kívánta kommentálni, és a hivatal sem reagált a sajtó leveleire, így a Transparency International Magyarországgal közösen adatigényléssel fordultak a Sándor-palotához. Az átlátható közpénzfelhasználásért és a korrupció visszaszorításáért küzdő, közadatokra specializálódott civil szervezettel közösen Fricz Tamás megbízási szerződését, a vonatkozó teljesítésigazolásokat és a tevékenysége idején keletkezett dokumentumokat kérték ki. Azt is szerették volna megtudni, hogy vajon megversenyeztették-e Fricz Tamást a szerződés megkötése előtt.

A politológus havi bruttó 1 millió 250 ezer forintért szerződött a hivatallal a „köztársasági elnök részére a Köztársasági Elnök közjogi, társadalompolitikai feladataival összefüggő tanácsadói tevékenység” ellátására a 2021. október 1. és 2022. május 31. közötti időszakra, összesen bruttó 10 millió forintért. „A megbízási szerződés szerinti feladatokat a megbízott a vonatkozó szabályoknak megfelelően, személyesen végezte.”

Napi nettó 97 ezer 9 nap munkáért

A teljesítésigazolások szerint Fricz Tamás minden hónapban „Áder János köztársasági elnök úr tízéves elnöki tevékenységének elemzése keretében az Elnök úrhoz köthető eseményekkel, hazai és külföldi fellépésével kapcsolatos összes dokumentum, sajtó- és médiamegjelenés, interjúk, beszédek, médiavisszhangok stb. feldolgozását végzem el.

Májusban hónapban a szakember 9 nap (6 munkanap) alatt elvégzett egy teljes hónapnyi munkát nettó 873 125 forintért. Novák Katalin ugyanis május 10-én lépett hivatalba.

(Kiemelt fotó:  Fricz Tamás politológus. MTI Fotó: Bruzák Noémi)

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.