Ezeken a helyeken kell zivatarokra számítani

Intenzív csapadék és erős szél kísérheti.

2021. július 29., 16:27

Szerző:

Csütörtökön egyre nagyobb területen stabilizálódik a légkör, emiatt napközben már csak az ország északkeleti határszél közelében lehetnek elégségesek a feltételek néhány zivatar kialakulására. Hajnalban az Alpokalján és Kisalföldön vonulhat át zivatar, majd délutántól elsősorban a Dunántúl nyugati harmadán, esetleg az Északi-középhegységben alakulhat ki zivatar. A zivatarokat intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti.

Reggelig túlnyomóan derült időre számíthatunk, majd pénteken a sok napsütést időnként már kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja. Az ország döntő részén nem várható csapadék, de hajnaltól a Dunántúl északnyugati, nyugati részein, később esetleg az Északi-középhegység térségében sem zárható ki néhol zápor, zivatar – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hozzátették: Az élénk északnyugati szél csütörtök estére mérséklődik. Zivatarok környezetében szélerősödés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 22 fok között alakul, a belvárosi, vízparti tájakon lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 32 és 36 fok között várható.

(Kiemelt kép: Szivárvány az elvonuló zivatar után Nagykanizsa felett 2021. május 14-én. Fotó: Varga György / MTI)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.