Eurokupa: a Szolnok vitte a trófeát

A Szolnok a 2017-es Bajnokok Ligája-sikerét követően immár a második számú európai kupát is magáénak tudhatja.

2021. május 8., 19:29

Szerző:

A Szolnok nyerte a férfi vízilabda Eurokupa 2020/21-es kiírását: a Tisza-parti együttes ötméteresek után hódította el a trófeát az OSC-vel szemben a finálé szombati visszavágóján.

Az OSC az utolsó negyedben tudta ledolgozni a párharc első mérkőzésén összeszedett háromgólos hátrányát, így a 11-8-as végeredményt követően jöhettek az ötméteresek, amelyek során a világ- és Európa-bajnok Nagy Viktor három fővárosi kísérletet hárított.

Vízilabda Férfi Eurokupa - OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa
 
 
Filipovic Filip, a Szolnok (b) és Bundschuh Erik, az OSC (j) játékosa a férfi vízilabda Eurokupa döntőjében, az OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa visszavágó mérkőzésen a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2021. május 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt megelőzően a 1996/97-es szezonban rendeztek magyar finálét európai kupasorozatban: akkor a LEN Kupát a Ferencváros nyerte meg az UTE előtt. A kupa utódját, az Eurokupát korábban kétszer nyerte meg magyar együttes, mindkét alkalommal a Ferencváros, a 2016/17-es idényben és egy évvel később.

A Szolnok a 2017-es Bajnokok Ligája-sikerét követően immár a második számú európai kupát is magáénak tudhatja.

(MTI)

(Kiemelt képünk: MTI | Szigetváry Zsolt)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.