Este kiderül, kiből lesz egyetemista

Csütörtökön 20 órakor hirdetik ki a felvételi ponthatárokat.

2021. július 22., 10:59

Szerző:

Csütörtök este 8-kor hirdetik ki a felvételi ponthatárokat az egyetemek szeptemberben induló szakjaira, kiderül, ki örülhet a sikeres felvételinek. A pontszámok majd a Felvi.hu-n válnak nyilvánossá, de a felvételizők sms-ben is kapnak értesítést.

Az idei felvételin is 500 pont a maximum: ebből kétszáz pont a középiskolai teljesítmény és az érettségi eredmények átlagára járhat, további kétszáz pont két olyan tantárgy érettségijére, amit az adott szakon meghatároztak. Végül maximum száz többletpont járhat az emelt érettségiért, nyelvvizsgáért, tanulmányi versenyeken elért eredményekért.

Bár tavaly a koronavírus miatt elmaradtak a ponthatárváró bulik, idén több városban is tartanak ilyet: Budapesten az ELTE lágymányosi kampuszán lesz, de a felvételizők izgulhatnak még közösen Kecskeméten, Pécsen, Győrben, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Salgótarjánban is.

Idén ezek a legnépszerűbb szakok az egyetemeken az Eduline szerint:

gazdálkodási és menedzsment: 10 361 jelentkező;

kereskedelem és marketing: 6747 jelentkező;

pszichológia: 5854 jelentkező.

(Kiemelt kép: Fiatalok örülnek a felvételi ponthatárok kihirdetésén, a Pont Ott Party-n 22018. július 25-én. Fotó: Merész Márton / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.