Enyedi Ildikó: Ha a SZFE vezetői nem, kimondom én

A Balázs Béla-díjas filmrendező szerint bár már ömlik a pénz, a SZFE-nek van egy nagy hátránya.

2021. augusztus 22., 11:46

Szerző:

Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező osztotta meg közösségi oldalán Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező gondolatait. Enyedi azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy nemrég kiderült: a 2019-ben kezdett filmes hallgatók közül szinte minden diák otthagyja a Színház-és Filmművészeti Egyetemet (SZFE), és a FreeSZFE Egyesületnél folytatják tanulmányaikat. A hírre később úgy reagált az egyetem új vezetése, szerintük az egyesület elédesgette a hallgatókat.

Enyedi most azt írja, amióta nyilvános lett, hogy a diákok az új SZFE-be beömlő pénz, és a régóta várt korszerű infrastruktúra ellenére az eredeti curriculum mentén és az eredeti tanáraikkal szeretnék folytatni tanulmányaikat, egy mondatra vár. „De mivel senki nem mondja, ezért nem tudom megállni, és ideírom én” – jegyezte meg a rendező, majd folytatta:

„Amikor az új SZFE vezetői lekicsinylően úgy fogalmaznak, hogy a diákok egy önképzőköri egyesületet választottak az általuk kínált komoly, elismert, akkreditált, diplomát adó képzés helyett, akkor nem említik, hogy, akik ezeket az akkreditációkat megteremtették – egy szak akkreditálása több éves kemény csapatmunka eredménye – jelenleg nem az új SZFE-n tanítanak. Hanem a FreeSZFE nevű önképzőköri egyesületben” – zárja.

 

 

(Kiemelt kép: A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró Budapesten 2017. november 10-én. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.