Emlékérmet bocsát ki az MNB Karikó Katalin és társai tiszteletére
Ezüst és színesfém emlékérmékkel tisztelt a Nemzeti Bank.
Tizenötezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány elleni védekezésben is központi szerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kidolgozóinak tiszteletére – jelentette be Hergár Eszter, a bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtökön Szegeden.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett ünnepségen az igazgató elmondta, az MNB 1968 óta bocsát ki jelentős történelmi, kulturális, tudományos eseményekhez kapcsolódva emlékérméket. A csütörtökön kibocsátott emlékérmékkel az mRNS-alapú vakcinák létrehozását megalapozó kutatásban résztvevők kitartó és sikeres munkája előtt tisztelegnek, írja az MTI.
A Szilos András iparművész tervezte, csúcsára állított négyzet alakú, 38,61 milliméteres emlékérmék előoldalának központi motívuma két módosított mRNS-spirál stilizált ábrázolása. A hátoldal központi motívuma egy nukleozid-módosított mRNS lipid nanopartikulát (zsírrészecskét) ábrázol, amely magában foglalja a módosított mRNS spirálokat. Az mRNS-spirálok kinagyítva a zsírrészecske mellett is láthatóak. A négyzet oldalain a technológia kidolgozásában központi szerepet játszó négy tudós Karikó Katalin, Pardi Norbert, Drew Weismann és Ian Maclachlan neve olvasható.
Karikó Katalin és Drew Weismann az mRNS módosításával elérték, hogy azok a szervezetbe juttatva ne váltsanak ki gyulladásos folyamatokat. Ian Maclachlan lipid nanopartikulákat fejlesztett ki, amelyek képesek a nukleinsavakat megvédeni a szervezetben az enzimatikus hatásoktól. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettes hangsúlyozta, az egyetem közössége rendkívül büszke arra, hogy az mRNS-alapú vakcinatechnológia kidolgozásában fontos szerepet játszó két magyar tudós Szegeden végezte biológiai tanulmányait.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)