Nem mese: a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot idéző emlékéremmel jön ki a jegybank

Új emlékérmét ad ki jegybank a Magyar népmesék rajzfilmsorozathoz kapcsolódva. A 3000 forint névértékű színesfém emlékérme A só című népmesét örökíti meg.

2023. június 23., 13:43

Szerző:

Az emlékérme annak a 2021-ben indult, hétrészes színesfém érmesorozatnak a harmadik eleme, amelynek dedikált célja, hogy a magyar népmesék értékeit bemutassa, a rajzfilmsorozat képi világát megidézze – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-t.

Mint kiemelik, az emlékérme előoldalát Vékony Fanni, hátoldalát Szilos András fémműves formatervező iparművészek tervezték, az emlékérme kibocsátási ünnepségére a jelenleg zajló Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében került sor pénteken.

A Magyar népmesék rajzfilmsorozat 1977-ben indult, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének gyártásában, majd a Kecskemétfilm Kft. által készített további részeivel összesen 100 epizódra bővült. A sorozat 12,5 órányi anyagával hitelesen vezeti be a nézőt a népmesék világába, a teljes meseszéria pedig 2020. október 15-én került be a hungarikumok gyűjteményébe, azon belül a kulturális örökségeink közé – idézi fel az MNB közleménye.

Az érmesorozat harmadik eleme a rajzfilm-sorozatot indító ikonikus epizódot örökíti meg, a rajzfilm képi világához illeszkedve hűen adja vissza a népmese kulcsfigurái közti alapkonfliktust, majd annak feloldását, a szeretetteljes kibékülést.

Az emlékérme előlapjának bal oldalán és alsó negyedében futó, stilizált népművészeti virágmotívumokat és galambábrázolást a Magyar népmesék rajzfilmsorozat főcíme ihlette, amelyet Arany János Rege a Csodaszarvasról című művének első sorai inspiráltak. Egyúttal a főcímet idézi a jellegzetes zsinórírás, amellyel a tervezőművész az emlékérme kötelező elemeit, így a "Magyarország" feliratot, a „3000 forint” értékjelzést, a „2023” kibocsátási évszámot, valamint a verés helyét jelölő „BP.” verdejelet szerkesztette meg.

Az előoldalon központi szerepet kap a királyi vár, ahonnan az atyai harag elűzte legkedvesebb lányát, a jelenet szomorkás hangulatát a lemenő nap sugarait visszaadó fényezés fokozza. Az előoldalt tervező Vékony Fanni iparművész mesterjegye az előlap bal szélén, a középső tulipánmotívum fölött látható. Az emlékérme hátlapja a konfliktus feloldásának jelenetét ábrázolja, a király és a királylány kibékülését, amelyet a háttérben megjelenő királyfi tett lehetővé. A szintén zsinórírással megjelenő "A só" felirat helyezi kontextusba a hátoldalon megjelenő alakokat. A hátlap bal szélén található az érmeoldalt tervező Szilos András iparművész mesterjegye – áll a közleményben.

Az érme a sorozat korábbi elemeihez illeszkedve, 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink ötvözetéből készült, súlya 16 gramm, átmérője 34 mm. Az emlékérme ezúttal is korlátozott példányszámban jelenik meg, maximum 20 ezer veret készíthető belőlük proof-like kivitelben. A rendelkezésre álló készlet függvényében péntektől egy évig névértéken vásárolható meg a gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. budapesti érmeboltjában, valamint webáruházában.

(Kiemelt kép: illusztráció. Részlet a Magyar népmesék című sorozatból – forrás: Magyar Népmesék Facebook-oldal)