Elveszik Budapesttől a fél belvárost

Az „ispántörvény” értelmében az állam ellentételezés nélkül elveszi Budapest központi, fővárosi kezelésben lévő tereit és azokat a kormánypárti V. kerület kezelésébe adja. A salátatörvényből az is kiderül, hogy a korábbi hírekhez képest még bővült is az így einstandolt közterületek köre. 

2022. június 22., 06:44

Szerző:

A 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, Varga Mihály által benyújtott törvényjavaslatban többek között megbújik a főváros négy belvárosi közterének államosításáról szóló jogszabály is, ami szemérmesen az „egyes budapesti ingatlanokat érintő feladat- és hatáskör átruházásról” cím alatt fut – szúrta ki a Telex

A salátatörvény, amely 75 év után visszahozza a főispáni tisztséget az eddigi hírekkel ellentétben nem csak a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi tér, hanem a József Attila utca elvételéről is rendelkezik. Mint korábban megírtuk: Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált az ötletre, hogy a Pénzügyminisztérium és az Alkotmánybíróság szerint is alkotmányellenes lenne, ha a kormány ellentételezés nélkül államosítaná a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret, majd átadná őket az V. kerületi önkormányzatnak.

A javaslat szerint a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül. Az ingatlanokat az állam 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a (fideszes vezetésű) V. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetésérő, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd. A tulajdonváltás ellentételezésére érdekes módon tér ki a javaslat, miszerint a tulajdonjogszerzés „Budapest felé a feladat- és hatáskörbeli változással kapcsolatos anyagi kiadások megtakarítása formájában ellentételezett” – írja a lap. 

(Kiemelt képünk: 2021.09.02. Az Ünnepi könyvhét megnyitója a budapesti Vörösmarty téren. Fotó: Adrián Zoltán /168.hu)

 

15:59

Súlyos, háromezer embert érintő vízhiány van Solymáron, mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz – közölte Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei településen tartott sajtótájékoztatón.

15:53

Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte – írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.

15:08

Az orosz-ukrán háború kitörése után pár hónappal Svédország és Finnország egyszerre adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Az út a tényleges csatlakozáshoz viszont nem olyan egyszerű, mint azt sejteni lehetett, mert Törökország több indokkal is akadályozza a folyamat gyors lezárását. Dag Harteliust, Svédország budapesti nagykövetét kérdeztük többek között a svéd–török viszonyról, Svédország NATO-hoz való csatlakozásáról és az orosz–ukrán háborúról.