Tovább szorongatja a tanárokat a kormány

Évente fogják a tanárokat ellenőrizni, a bérükből is levonhatnak – a tiltakozó szakszervezetek az EU-hoz fordulnak.

2023. február 15., 15:06

Szerző:

Most már évente ellenőrizné a tanárok munkáját az Orbán-kormány, egynegyedüket jutalmazná, egynegyedüket fizetéscsökkentéssel büntetné – írja a Népszava. A lap már korábban is beszámolt erről, de mivel a kormány változtatott a koncepción, most újabb cikket szentelt az ügynek.

Az ellenőrzés próbaüzeme februárban kezdődik 40-50 intézmény bevonásával. A Népszava szerint pluszjuttatást azok kapnak, akik a vizsgált pedagógusok közül a legjobb 25 százalékban lesznek, azoknak pedig, akiket az „átlag alattinak” tekintett alsó 25 százalékba sorolnak, kevesebb fizetésre kell készülniük. Ezt pozitív-, illetve negatív „béreltérítés” néven emlegetik. Az értékelésben három személyes teljesítménycél és tíz kompetenciaterület szerepel, ezek közül a Népszava a következőket emeli ki: eredményesség, hatékonyság, terhelhetőség, szakmai minőség, munkafegyelem.

A lap ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az új koncepció szövegében már nem szerepel például, hogy a pedagógus „viselkedésével, megjelenésével az intézmény és a magyar köznevelés jó hírét erősítse”, vagy hogy az intézményvezető „a fenntartói elvárásokhoz igazodva” tervezze az iskolai munkát.

A szakszervezetek attól tartanak, hogy a „béreltérítés” feszültséget okoz majd az intézményekben, és a tanárok egymás ellen fordulhatnak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete panaszával az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez fordult, segítséget kérve, hogy „a magyar kormány uniós támogatásokból ne vezethessen be olyan teljesítményértékelési rendszert és olyan bérezést (béreltérítést), amely tovább rontaná a magyar közoktatás már eddig is siralmas állapotát”.

(Képünkön: Demonstráló tanárok a tatai Eötvös József Gimnázium előtt, 2023. január 31-én. Forrás: Facebook)