Meghalt Markó László

Életének 94. évében, június 20-án, hétfőn elhunyt Markó László kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – tudatta az MTA szerdán.

2022. június 22., 12:17

Szerző:

Markó László 1928-ban született Debrecenben. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1951-ben. 1951-1965 között a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézetben folytatott kutatásokat a hidroformilezés területén – olvasható az MTA méltatásában.

Az eredményei alapján kidolgozott technológiát kísérleti üzemben valósították meg. 1965 és 1989 között a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének volt vezetője docensként, majd 1968-tól egyetemi tanárként. Tudományos érdeklődésének középpontjában az átmenetifémek, organikus vegyületek és homogénkatalitikus alkalmazásuk állt. 1965-től 1998-ig az MTA Petrolkémiai Tanszéki Kutatócsoportját vezette. 1986-1990 között az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetének igazgatója volt.

Markó Lászlót 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választották. 1985 és 1988 között az MTA Kémiai Tudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 1996-ig elnöke volt. 1996 és 2002 között a Veszprémi Akadémiai Bizottságot is vezette.

Munkásságának elismeréséként Állami Díjban, Humboldt kutatói díjban, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje és Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetésben részesült. 2005-ben az Akadémiai Aranyérmet vehette át - áll az MTA közleményében.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.