Egyre kevesebben influenzásak

Egyedül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kapták el többen a betegséget.

2022. április 14., 15:46

Szerző:

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 4-e és 10-e között 16 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az ezt megelőző héthez képest, ez 22 százalékos csökkenést jelent – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett heti jelentésében.

Azt írták, a fővárosban és 15 megyében csökkent, egyedül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében emelkedett a megbetegedések száma, Baranya, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nem változott az orvoshoz fordulók gyakorisága. A százezer emberre vetített legtöbb beteg Baranya (358), Zala (230) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (222) megyében volt, Jász-Nagykun-Szolnok (86) és Nógrád (95) megyében a legkevesebb.

Továbbra is a gyerekek a legérintettebbek, a betegek 33,8 százaléka volt gyerek, 34,3 százaléka pedig a 15-34 éves korosztályból került ki. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 22,2 százaléka, míg 9,7 százalékuk a 60 éven felüliek közül került ki.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock.com)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.