Gyereknap alkalmából tündéri videót osztott meg Budapest főpolgármestere.
Orbán Viktor az 1998-as választási eredményekről nyilatkozva mondott pár dolgot, ami 27 évvel később nagyon máshogy cseng már.
Az időjárás tavaszias marad május utolsó hetében is.
Akinek fontos a benzinár mértéke, annak érdemes ezt elolvasnia!
Budapest egyre kevesebb pontján van lehetőség ingyenes parkolásra.
2014. április 29., 11:08
Áder János köztársasági elnök közbenjárását kérte az Együtt–PM-szövetséget vezető Bajnai Gordon annak érdekében, hogy ne épüljön fel a német megszállás áldozatainak emlékműve.
2014. április 29., 11:01
Az Együtt–PM társelnöke szerint kijózanító vereséget szenvedett a demokratikus ellenzék. Bajnai Gordon a közrádióban azt mondta: ebből úgy lehet tanulni, ha szembenéznek a hibáikkal, szerinte ez a házi feladatuk, és hosszú távú építkezésre van szükség ahhoz, hogy visszanyerjék hitelességüket.
2014. április 29., 10:19
Sok sikert és bölcsességet kíván Orbán Viktornak az előtte álló fontos feladatokhoz Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke abban a levélben, amelyben kifejezi gratulációját a Fidesz választási győzelméhez.
2014. április 29., 09:46
Hétfőn a józsefvárosi jegyző határozatával birtokvédelmet biztosított a kivitelező cégnek, vagyis a munkások akár rendőri segédlettel is folytathatják a vitatott emlékmű építését.
2014. április 29., 09:31
A Magyar Rezidens Szövetség, mely a hálapénz ellen küzd, a legfőbb ügyész véleményét kéri arról, hogy az utólag elfogadott hálapénz kimeríti-e a vesztegetés tényállását. Ha Polt Péter kijelenti, hogy nem, azzal lényegében legalizálja a zsebbe csúsztatott borítékok rendszerét.
2014. április 29., 09:29
A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek. Az ügy előzménye, hogy Mucsi Erika tanácsvezető bíró egy ítéletben cigánybűnözésről írt, ami miatt több politikai párt és jogvédő szervezet tiltakozott.
2014. április 29., 08:36
Szerdáig élhetnek az 50 ezer forintos állami támogatással a pénztárgépek beszerzéséhez a visszavont engedélyű gépeket rendelő kereskedők, illetve azok, akiknek befizetett előlegeivel eltűnt egy vállalkozás. Továbbra is jelentős azoknak a kereskedőknek a száma, akik jogosultak a támogatásra, de önhibájukon kívül nem jutnak hozzá a pénztárgéphez.
2014. április 29., 08:12
Éjjel elfogták a hétfő este Újpesten holtan talált nő feltételezett gyilkosát – tájékoztatta a rendőrség kedden kora reggel az MTI-t.
2014. április 29., 07:53
Tizenegy megyére és a fővárosra adott ki figyelmeztetést a várható felhőszakadás miatt keddre a meteorológiai szolgálat.
2014. április 29., 06:15
Az LMP közérdekű adatkéréssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez, illetve a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez, mert tudni szeretné, hogy milyen szempontok alapján állították össze a tankönyvjegyzéket – mondta Osztolykán Ágnes hétfőn az MTI-nek. Hozzátette: a tankönyvpiac államosítása „gyakorlatilag kivégezte” a magyar tankönyvkiadókat.
2014. április 29., 05:39
Női holttestet találtak hétfő este Budapesten, a IV. kerületi Pozsonyi utcában – közölte Csillag Melinda, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
2014. április 28., 19:17
Véletlen, de kellemetlen egybeesés: a magyar kormány által az EU-felvétel 10. évfordulója alkalmával rendezett nagyszabású nemzetközi tanácskozás megnyitásakor érkezett a hír, hogy Brüsszel felfüggesztette a magyar EU-források kifizetését. Erről érthetően nem esett szó, annál több tagságunk előnyeiről, s arról, hogy az európai együttműködés elmélyítésére van szükség.
2014. április 28., 16:35
A 444.hu egy április 16-i európai bizottsági levélre hivatkozva arról írt, hogy Brüsszel az április 1-jén hatályba lépett, a pénzosztási rendszert érintő magyarországi változtatásokat kifogásolja. Hivatalos uniós források azt közölték, hogy az Európai Bizottság nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, de választ vár a magyar hatóságoktól azokra az aggodalmaira, amelyek az uniós források felhasználásának magyarországi átszervezésével kapcsolatosak.
2014. április 28., 13:16
A Várkert Bazár fejlesztésének második üteméhez kapcsolódóan megkezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása. A kedd reggel induló munkálatok során a bazár környékén új burkolatot kapnak az utcák, korszerűsítik a közvilágítást, kerékpársávokat, új villamosmegállókat és szökőkutakat alakítanak ki, valamint megújítják és növelik a zöldfelületeket is.
2014. április 28., 10:30
Az LMP közérdekű adatkéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz a közmunkaprogrammal kapcsolatban – közölte a párt hétfőn az MTI-vel.
2014. április 28., 08:00
A parlamenti bizottságok átalakulnak. A kultúra-oktatás-tudomány-média, valamint az esélyegyenlőség, a vallási és egyházi ügyek összevonva egy monstre parlamenti bizottságba kerülnek. A politikai testület elnöke jobbikos lesz. Ez azt is jelenti, hogy az országgyűlésben lényegében minden szellemi terült szélsőjobboldali felügyeletet kap. Lendvai Ildikó, az MSZP tagja szerint a Fidesz és a Jobbik között zajló összjáték ezzel legálissá vált. Közjogilag is megpecsételődött. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2014. április 28., 07:16
Áder János köztársasági elnök ma Lengyelországba látogat a Holokauszt Emlékév és a Nemzetközi Élet Menete alkalmából – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
2014. április 28., 07:13
Orbán Viktor és Joe Biden amerikai alelnök telefonon beszélt. Ha összehasonlítjuk a Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Fehér Ház a beszélgetésről kiadott közleményét, durva eltéréseket találunk. A Fehér Ház például nem említi, hogy Biden gratulált volna Orbán újraválasztásához...