Legalizálhatják a hálapénzt
A Magyar Rezidens Szövetség, mely a hálapénz ellen küzd, a legfőbb ügyész véleményét kéri arról, hogy az utólag elfogadott hálapénz kimeríti-e a vesztegetés tényállását. Ha Polt Péter kijelenti, hogy nem, azzal lényegében legalizálja a zsebbe csúsztatott borítékok rendszerét.
Az új büntető törvénykönyv szerint előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható lesz gazdasági vesztegetés miatt, aki az előre nem kért hálapénzt utólag elfogadja. Az új tényállásból ugyanis kimaradt az, hogy ha valaki utólag kap valamilyen előnyt, anélkül hogy azt előre kérné, vagy elfogadja utólag ezt az előnyt, akkor ez hogyan értékelhető. A Magyar Rezidens Szövetség ezért a legfőbb ügyész állásfoglalását kérte az ügyben – írja a
Délmagyarországcímű napilap.A szövetség korábban már a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz és az Emberi Erőforrások Minisztériumához is fordult. A szövetség szegedi elnöke úgy fogalmazott: a jogértelmezés kérésének nem az volt a célja, hogy kiskaput találva valamilyen módon mégis megtartható legyen a hálapénz rendszere. A két tárca szerint az előre nem ígért, az orvos és az ápoló által nem kért, utólag adott és elfogadott hálapénz nem jogtalan előny, vagyis nem valósítja meg a vesztegetés tényállását. Ugyanakkor kiemelték: a minisztériumi álláspontnak nincs kötelező jogi ereje. Polt Péter most azt ígérte: egy-két héten belül válaszol a rezidensek kérdésére.
A Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke a lapnak elmondta: a jogalkotó a vesztegetésről szóló törvényt úgy hozta, hogy passzív vesztegetésnek minősül az utólag elfogadott hálapénz. Jelenleg sok bírói gyakorlat is vesztegetésnek minősíti az utólag adott hálapénzt, ezért mindenképpen fontos az egységes állásfoglalás. Ha azonban Polt Péter kijelenti, hogy ezentúl emiatt nem emel vádat az ügyészség, az azt jelenti, hogy legalizálták a hálapénzt.