Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2015. december 2., 15:14
Föl nem fogom, Darvasi László új novelláskönyve miért nem vezeti tartósan az irodalmi toplistákat, egyáltalán azt sem értem, ez a magyar irodalmi közzsongás kit emel túl a polcmagason. Mindenesetre az Isten. Haza. Csal. című Darvasi-kötetben (Magvető Kiadó) minden mondatnak szépsége és fájdalma is van egyszerre. Nála a legapróbb neszezések, a félszavak, a mondattöredékek is képesek drámát kirobbantani. Szerinte pedig mindannyian szereplői vagyunk a novelláinak.
2015. december 2., 14:16
Jövő júniusban az Armel Operafesztivál nyitó produkcióját rendezi Alföldi Róbert a Nemzeti Színházban. Az intézményt öt éven át ő vezette, 2013. júniusáig. Akkor azért távozott a vezetői székből a színész-rendező, mert az ő pályázatával szemben Vidnyánszky Attiláét találta jobbnak a bírálóbizottság.
2015. december 2., 13:43
Az e heti 168 Óra címoldalán Nataša Kovačević látható. A fiatal szerb kosárlabdázónő a győri csapat játékosaként a közelmúltban egy közlekedési balesetben elvesztette fél lábát. Mára nemcsak járni tanult meg műlábával, hanem az élsportot is folytathatta: jelenleg a Crvena zvezda profi kosárlabdázója. E csodával határos történet részleteit is megismerhetik cikkünkből.
2015. december 2., 13:41
Az Indexnek adott igazat a Kúria a köztévé riporterével szemben: Papp Dánielt a portál hírhamisítónak titulálta egy évvel ezelőtti cikkében. A bíróság most kimondta: az MTVA Cohn-Bendit-riportja manipulatív elemeket tartalmazott, amely kapcsán lehetett az a kritikai véleménye az Index újságírójának, hogy a hír, illetve riport hamisítás.
2015. december 2., 12:52
Közel sem hozott évi százezer forintos családonkénti megtakarítást a rezsicsökkentés: hatezer forintot spórolt meg egy átlag magyar tavaly, egy család körülbelül húszezret. Németh Szilárd – aki hamarosan Fidesz-alelnök lehet – rezsibiztosként hangzatos ígéretekkel állt elő, melyek rendszerint nem valósultak meg. Ilyen volt az ingyenes vízóracseréről szóló ígéret is.
2015. december 2., 12:25
Kormányváltás esetén vagyonosodási vizsgálatot indít a „fideszes trafikmutyi” kedvezményezettjeivel, a nemzeti dohányboltok tulajdonosaival szemben a DK – közölte az MTI-vel szerdán a párt alelnöke.
2015. december 2., 11:14
Nem lesz a hamburgihoz hasonló népszavazás a budapesti olimpia megrendezéséről, lesz viszont együttműködési megállapodás a 2024-re tervezett játékok előkészítéséről a kormánnyal, erről döntött a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén.
2015. december 2., 11:14
„Ne keverjük össze a menekülteket a terrorral, és sem nemzetállamok, sem kerítések nem képesek egyedül megoldani a menekültválságot!” Ezt hangsúlyozta Elmar Brok CDU-politikus, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke egy budapesti tanácskozáson. Németh Zsolt párttársáétól szögesen eltérő nézeteket fogalmazott meg.
2015. december 2., 10:59
Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek a cége újabb zsíros állami megbízást kapott: ezúttal a szilvásváradi állami ménesgazdaság fejlesztéséből veheti ki a részét egy egri céggel közösen. A 6,2 milliárd forint értékű pályázaton a nyertes cégeken kívül senki más nem indult.