Egyelőre sikerült megállítani Mészáros Lőrincet

Csak részsiker, de siker, mondja a Greenpeace.

2021. december 11., 12:05

Szerző:

A Greenpeace csütörtökön megtámadta a Fertő Part elnevezésű luxusberuházásra kiírt gyorsított közbeszerzést, pénteken a pályázatkiíró vissza is vonta azt.

Az ok: olyan sok kérdés érkezett hozzájuk a potenciális pályázóktól, hogy azokat gyorsított eljárásban nem tudnák megválaszolni.

"Mi persze jobban örültünk volna, ha azért vonják vissza, mert rájöttek, hogy a túlméretezett hotellel, apartmanházakkal, és az ezekkel járó több ezer tonnányi betonnal jóvátehetetlen károkat okoznának a Fertő világszinten is páratlan élővilágának, de azért így is örülünk"

– írta Facebook-posztjában a Greenpeace.

A gyorsított eljárást „az állatok zavaró jelenléte” miatt írták ki eredetileg. Az indoklás szerint azért kell minél előbb megkezdeni az építkezést, mert

A Greenpeace emlékeztet arra, hogy a beruházás a hazai és nemzetközi védelem alatt álló nemzeti parkban történik, ahol korábban azzal söpörték le a természetvédők aggodalmait, hogy az állatok már elköltöztek onnan, így egyetlen védett állatot sem veszélyeztetnek.

A 23 milliárd forintos állami beruházás kivitelezője Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. Nemcsak szállodákat, hanem hatalmas kikötőt, óriási parkolót, és apartmanházakat is építenének.

(Kiemelt kép: Székesfehérvár, 2013. január 17. Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke beszél labdarúgó akadémia és a Videoton FC közös, új, műfüves, székesfehérvári edzőközpontjának ünnepélyes átadásán 2013. január 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán) 

A vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár gyakorlatozik a jövő hét elején Szolnokon, ezért megnövekedett hanghatásra kell számítani – közölte a szolnoki polgármesteri hivatal közleményben.

I. Judit, a Vácott ismert kineziológus és kétgyermekes édesanya szerda este 11-kor tűnt el. Ismerősei Facebook-felhívásokban és személyesen is keresték, ezrek osztották meg az eltűnéséről szóló posztokat, illetve a rendőrség is az eltűnt emberek körözési listájára tette őt. Pénteken aztán találtak egy holttestet a Dunánál.

2023. február 3., 15:44

A szombat éjfélig tartó havazás, havas eső és viharos széllökések miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Azt kérik, csak megfelelő műszaki állapotú, a szokásosnál jobban megtankolt, a téli körülményekre felkészített  járművel induljanak csak útnak.