Duda Ernő: Már fejlesztik a védőoltást a még nem létező koronavírusok ellen

Az immunológus szerint nem sci-fi, hogy jövőbeni koronavírusok ellen is készülhessen vakcina, de ehhez dollármilliárdok kellenek.

2021. március 8., 11:22

Szerző:

Már korábban is figyelmeztettek tudósok arra, hogy a barlangok mélyén élő állatok olyan vírusokat hordozhatnak, amelyek bármikor átkerülhetnek az emberre, és járványokat okozhatnak, mégsem figyeltünk oda eléggé a szavukra - mondta Duda Ernő a Keljfeljancsiban a 168.hu-n.

Ilyen előrelátó kutatók ma is vannak - közölte Duda Ernő, aki szerint éppen a mostani, világjárvány veti fel a kérdést: nem kellene-e kifejleszteni olyan vakcinákat, amelyek nemcsak a már ismert vírusok ellen immunizálnák az emberiséget, hanem a még csak ezután megjelenők ellen is. Ez talán science-fictionnek hangzik, de Duda szerint megvalósítható lehet.

Mint mondta, egy munkacsoport különféle állatokat vizsgálva most összegyűjtött vagy harmincféle koronavírust, és feltérképezték ezek teljes örökítőanyagát. Ha ezt a harmincféle változatot összehasonlítjuk, kideríthető, hogyan nézhetett ki ezek évmilliókkal ezelőtti közös őse. A vírusváltozatok alapvető hasonlósága miatt tudományosan lehetséges lehet úgy immunizálni az emberiséget, hogy olyan koronavírusok ellen is védettek legyenek, amelyek még nem is léteznek - magyarázta az immunológus. Egyelőre azonban még az út legelején járunk, az állatkísérleteknél. Ha sikerrel járnak a kutatók, az sem jelenti persze, hogy örökre eltűnnének a koronavírusok - de az emberiséget meg tudnánk védeni tőlük - tette hozzá.

Egy vakcina fejlesztéséhez az kell, hogy egy óriáscég akkora fantáziát lásson a kutatás majdani, lehetséges eredményében, hogy hajlandó legyen befektetni néhány száz millió eurót vagy dollárt. „Először fordult elő a történelemben, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió milliárdokkal támogatott vakcinafejlesztéseket - korábban mindig a gyógyszergyárak vagy a fejlesztőcégek dobták be a pénzt” - emlékeztetett Duda Ernő. Nem minden cég fogadta el a támogatást. A Pfizer például visszautasította az állami-szövetségi pénzt, így kerülve ki azt, hogy a politika beleszólhasson szakmai kérdésekbe - mondta a professzor. Mint mondta, a legtöbb mai vakcinát amolyan startup cégek hozták létre: az AstraZeneca oltóanyagát például egy viszonylag kis laborban fejlesztették az oxfordi egyetemen, de a Moderna és a Novavax is kis cégek voltak korábban.

A hatásos vakcinák fejlesztéséhez rengeteg pénzre, dollármilliárdokra volna szükség - mondta Duda Ernő, aki szerint azonban kétséges, hogy a politika a jövőben biztosítja-e a szükséges összegeket, hiszen „a politikusokat nem az emberiség jövője érdekli, hanem a sajátjuk. Mindenesetre érdemes meggondolni, hogy néhány vadászrepülő áráért olyan vakcinát lehetne fejleszteni, ami védetté tenné az embert” - fogalmazott az immunológus a Keljfeljancsiban.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az új koronavírus ellen a ReiThera olasz gyógyszergyár által kifejlesztett oltóanyagon dolgozó római laboratórium 2021. január 8-án. Fotó: MTI/EPA/ANSA | Fabio Frustaci)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.