Deutsch Tamás a náci karlendítéshez hasonlította a rasszizmus elleni térdelést

„No karlendítés, no letérdeplés” – foglalta össze véleményét a politikus. Ennyi.

2021. június 13., 15:49

Szerző:

Tömör, de meredek posztban fogalmazta meg véleményét Deutsch Tamás arról, hogy több válogatott is letérdel a futball Eb meccsei előtt, hogy felhívják a figyelmet a rasszizmusra. Az MTK elnöke, a Fidesz EP-s delegációvezetője azt írta Facebookon, hogy a térdelést, akárcsak az angol válogatott náci karlendítését egy 1938-as, németek elleni mérkőzésen, a „korszellem” diktálta. Szerinte mindkét gesztus elítélendő.

Az angol válogatottnak egyébként a külügyminisztérium adta utasításba, hogy tisztelegjenek az 1938. május 14-i, Berlinben tartott meccs előtt. Neville Chamberlain miniszterelnök ezzel a gesztussal enyhíteni akarta a két ország közti, akkor már elég komoly feszültségeket. Az angol válogatott akkori tagjai Stanley Matthews volt játékos szerint vadul ellenezték a döntést, amiről csak a játszma előtt, az öltözőben szereztek tudomást. „Minden angol játékos dühös volt, és teljesen ellenezte” – emlékezett vissza később.

 

Az idei bajnokság előtt ír–magyar barátságos mérkőzésen is forrtak az indulatok az írek térdeplése miatt, amire a magyar szurkolók hangos füttyszóval és rasszista megnyilvánulásokkal válaszoltak. Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt az állva maradó magyarok mellett. Niedermüller Péter DK-s politikus eztán azt írta Facebookon, hogy „pontosan ezért nem érdekel engem a magyar válogatott, szégyellhetjük magunkat. Ma este Budapesten jobb volt írnek lenni”, amivel számos szurkoló és jobboldali politikus haragját vonta magára.

A térdelős gesztust Colin Kaepernick amerikai futballjátékos gyakorolta először az NFL-ben. Az később más sportágakra is átterjedt, és más országok játékosai is térdelni kezdtek, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a rasszizmusra.

(Kiemelt kép: Dimény András)

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.