Csak bírják cérnával!

A Vogue divatmagazinról az a képzet él a fejünkben, hogy abban kizárólag drága és egyedi ruhák láthatók, mindenből a legszebb, legdrágább, legújabb. Úgyhogy, amikor farmerfoltozásról, – urambocsá! – zoknistoppolásról jelent meg cikk a magazinban, felhördültek (volna) az olvasók, de aztán inkább tátva maradt a szájuk. A Visible Mending (angolul: látható javítás) ugyanis művészi szintre emeli a ruhajavítást: a szakadás, folt és lyuk befoltozása után a ruhadarab egyedi műalkotássá válik. Az egyik nemzetközileg ismert Visible Mending művész a brit Celia Pym, akinek híressé vált munkája az 1967-ben elhunyt Vivien Leigh színésznő kis fekete ruhája és kabátkája: mindkettőt sok helyen megrágta a moly. Celia Pym szándékosan fehér hímzőfonallal stoppolta be a lyukakat, ezáltal új dimenzióba emelte az öltözéket. Hordani persze valószínűleg nem fogja, viszont a ruha nem a szemétben végezte, hanem kiállítási tárgy lett belőle.

“Magyarországon még kevéssé ismert ez a műfaj. Igaz, a divattervezők sem e felé orientálódnak, hanem főleg új alapanyagokkal dolgoznak, illetve a second hand ruhák közül azokkal, amelyek mentesek a sérüléstől”, mondja Dr. Szatmári Judit Anna muzeológus, a Kiscelli Múzeum textil- és zászlógyűjteményének gyűjteményvezetője. A Visible Mending kézműves előzménye-párhuzama a japán sashiko nevű geometrikus vonalhímzés (lásd a mellékelt képek között a térdén hímzett-foltozott farmert) vagy a kintsugi, amely a törött porcelánt arannyal “ragasztja” össze. A távol-keleti szigetországban több száz éves hagyománya van a művészi színvonalú javításnak, amellyel a gyógyulás, újjáépülés folyamatára is reflektálnak.

Vannak olyan sérülések, amelyeket láthatatlanul nem tudunk megjavítani. Amennyiben folttal pótoljuk a kilyukadt részt, akkor azzal tönkretehetjük az összképet, úgyhogy marad a látványos javítás, ami próbál előnyt kovácsolni a hátrányból. A Visible Mending lényege, hogy nem titkolja el a javítást, hanem felvállalja, és a javítás új értéket generál, ha jól sikerül. Bár a műfajt csak néhány éve kapta fel az internet, a foltozás, toldás, átalakítás az olcsó műszálas ruhák koráig a hétköznapok része volt.

“Azért tűnik szokatlannak a Visible Mending, mert átmenetileg elfelejtettük a ruhajavítást. A 20. század közepéig sokkal jobb minőségű ruhaneműket lehetett kapni. Azokat még úgy tervezték, hogy hosszú ideig lehessen hordani őket, ezért minőségi fonalból készültek, alapvetően természetes anyagokból. Nálunk a múzeumban szinte minden ruha volt javítva és/vagy átalakítva és/vagy tartalmaz részeket más ruháról, például egy csipkegallért.” A ruhaneműk kialakításánál cél volt a minőség megóvása. A férfiingekhez külön lehetett vásárolni rágombolható mandzsettát és gallért, hiszen ezek sokkal erősebben kopnak, mint az ing többi része. A funkcióváltás is közismert szempont volt: a viseltes ruhákat egyre értéktelenebb funkcióban használták. Így lett az ünnepi öltözékből hétköznapi ruha vagy kabátbélés, aztán egy újabb körben már csak kötény vagy javítóanyag más ruhaneműkhöz.

Fotó: Shutterstock

A Visible Mending műfajjal rokonítható a hatvanas évek végén indult antifashion (antidivat) hullám, amely során kihímezték, kirojtozták a tucatholmikat, mint a hippik a farmernadrágot, illetve amikor például magokból, termésekből fűztek ékszereket. Egyiknek az volt a lényege, hogy az alkotó (akár átlagember) a maga személyiségéből adjon hozzá értéket a késztermékhez, a másik esetében pedig hogy nulláról hozzon létre egyedi kiegészítőt, mondja Szatmári Judit. A nyolcvanas évek Budapestjén gyakran lehetett látni házilag készült sarut utcai viseletként.

Amikor megjelentek a modern műszálas ruhák, illetve ahogy az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb teret nyert a fast fashion (gyors divat) irányzat, amely a ruhaboltokat nagy mennyiségű, megfizethető, divatos, de rossz minőségű holmikkal árasztotta el, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy ezeket már nem érdemes javítani – hiába adunk hozzájuk látszólagos értéket a míves javítással, ezek a darabok nem válnak értékessé. “Csak értékesből lehet értékesebbet csinálni.” Az érték ugyanakkor nem feltétlenül pénzben értendő: a nagymamától kapott kézzel kötött pulóvernek felbecsülhetetlen érzelmi értéke van. Illetve az is kiderült, hogy ezeket a műszálas vagy fast fashion holmik eleve olyan gyatra minőségű anyagból vannak, hogy nem tudjuk megstoppolni, mert ahol hozzáöltjük az anyaghoz a javítást, ott fog fél nap múlva újra kilyukadni. “Azt a ruhát sem lehet így feljavítani, ami mindenhol bolyhosodik vagy foszlik. Akkor már többe kerül a javításra fordított idő és eszköz, mint az eredeti ruhadarab.”

Szatmári Judit nem érzi kiugrási lehetőségnek a látható javítást a fiatal divattervezőknek, akik esetleg a járvány miatti gazdasági válságban új utakat keresnek. “A Visible Mending fontos eleme a személyesség: hogy én javítom meg a saját ruhámat. A használtruha boltokban kapható sérült ruhaneműk megjavításával elő lehet állítani viszonylag értékes holmit, ám a méretválaszték esetlegessége az eladást is esetlegessé teszi.” Ugyanakkor az átlagemberek megcsillogtathatják kreativitásukat a ruhajavításban, és ehhez varrógépre sincs szükségük: már vannak közösségi varrodák (például a fővárosban a Pinkponilo, a Stitch Budapest, a Varrnijó), ahol az érdeklődők megtanulhatnak varrni, ruhát javítani, átalakítani.

Már amit lehet: “szerintem egy szép alkalmi ruhát lehetetlen láthatóan megjavítani, mert annak a lényege épp a tökéletesség. Sokkal inkább tartom megfelelőnek a Visible Mending technikát hétköznapi ruhaneműkhöz, farmerhez, pulóverhez, blézerhez, ami vicces és egyedi lesz a jópofa javítástól. Ez egyelőre kevesek hobbija, a tömegeket kizárólag az fogja rendszeres javításra kényszeríteni, ha a környezetvédelem hatására a gyártók úgy árazzák be a ruhaneműket, hogy már nem lesz olcsóbb újat venni a kilyukadt pulóver helyett”, mondja Szatmári Judit.

(Kiemelt képünk illusztráció: Visible Mending Fotó: Shutterstock)