Bíróság előtt támadja meg a Budapest Pride a kisfilmjét korlátozó Médiatanácsot

A Budapest Pride szervezői arról írtak, mindez először viheti a törvényhozás elé a Fidesz kirekesztő és homofób törvényét.

2023. augusztus 21., 17:29

Szerző:

Bíróság előtt támadja meg a Budapest Pride a Médiatanács azon döntését, amellyel egy kisfilmjüket eltiltották a társadalmi célú hirdetés kategóriától. A Mérce által is ismertetett sajtóközleményükben úgy írnak, a film a Budapest Pride éves felvonulás népszerűsítő, „az elfogadást és a társadalmi párbeszédet ösztönző” múalkotás, a Médiatanács, azonban a Fidesz gyermekvédelmi-pedofilellenesként kihirdetett törvénye értelmében azt propagandának minősítette, és a táradalmi célú hirdetésként való levetítéstől eltiltotta a készítőket.

A Pride álláspontja szerint a határozat viszont ellentmond a tudományos tényeknek, ezenkívül „homofób és transzfób.”

Muhi Erika, a Háttér Társaság ügyvédje és a Szivárvány Misszió jogi képviselője hangsúlyozta, „az ügy jelentősége, hogy magyar bíróság első alkalommal kap lehetőséget, hogy állást foglaljon a nyilvánvalóan diszkriminatív, az Alaptörvény szólás- és művészeti szabadságot biztosító rendelkezéseinek ellentmondó jogszabályról. Bízunk abban, hogy a bíróság az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával összhangban fellép a tartalom alapú cenzúrával szemben”

Emlékeztettek, hasonló kisfilmet 2021 és a propagandatörvény előtt még simán levetíthettek társadalmi célú hirdetésként. A mostani kisfilmet pedig Tóth Luca, a Cannes-i filmfesztiválon és a Berlinalén is szereplő, animációs- és kisfilmjeiről ismert, fiatal rendező készítette el.

A Médiatanács határozatában viszont úgy érvelt, a kampányfilm nem számít társadalmi célú reklámnak, valamint hogy korhatár-besorolás miatt csupán 22 óra és hajnali 5 között adhatná le a televízió. A határozat ellen már a kisfilmet levetítő RTL vezetősége is tiltakozott és jogilag támadta meg a határozatot.

„Bár az RTL is megtámadja a határozatot, fontosnak tartottuk, hogy mi mint a kisfilm megrendelői is keresetet nyújtsunk be. Minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni, hogy a történelem szemétdombjára juttassuk a homofób és transzfób propagandatörvényt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek eltörlésére, eltüntetésére tett kísérletek csak kudarccal végződhetnek” - közölte még Szekeres Zsolt a Szivárvány Misszió alapítvány jogi képviselője a Mércével.

(Kiemelt kép: a 2021-es Budapest Pride-felvonulás egyik transzparense. Fotó: 168.hu archív)