Ismét nem járnak a metrók Budapesten, mutatjuk, mi a helyzet

Változik az M2-es metró menetrendje, a következő napokban korlátozásokra számíthatnak az utasok.

2024. október 22., 10:39

Szerző:

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn közölte, hogy karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap – írta meg a Pénzcentrum.

Erre figyeljen, ha az M2-es metróval kell utaznia a következő napokban

A BKK tájékoztatása szerint csütörtöktől csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion között közlekedik az M2-es metró. Csütörtökön és pénteken ez csak az esti metrókat érinti, mivel 21 órától kezdve számíthatnak az utasok a korlátozásokra. Szombaton és vasárnap azonban egész nap rövidített útvonalon járnak a kocsik.

A Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere megállók között M2-es jelzéssel pótlóbusszal közlekedhetnek majd az utasok. A BKK közlése szerint a pótlóbuszra a Puskás Ferenc Stadionnál két helyen lehet felszállni: a Kerepesi úti metróépület melletti megállóban, valamint a Hungária körúti kereszteződés után, az Örs vezér tere felé tartó 80-as trolibusz megállóhelyén.

Az Örs vezér teréről pedig a kőbányai oldali végállomástól indulnak a pótlóbuszok. A BKK felhívta a figyelmet, hogy szombaton és vasárnap az Örs vezér terénél lévő jegypénztár nem lesz megközelíthető, ezért, aki jegyet, bérletet szeretne vásárolni, az a HÉV-végállomásnál teheti meg. Ideiglenesen itt alakítanak ki egy jegyértékesítő helyet.

Változik a közlekedés a következő napokban

A következő napokban nem csupán az M2-es metró vonalán lehet korlátozásokra számítani. A nemzeti ünnep miatt már október 22-én lesznek lezárások, a BKK információ szerint egyes járatok terelve közlekednek.

2024. október 22-én, kedden 11:00 és 17:00 között lezárják a Műegyetem rakpartot, majd várhatóan 16:00 és 19:00 között fáklyás felvonulás miatt szakaszos forgalomkorlátozás lesz a Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Várkert rakpart–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Csalogány utca–Nagy Imre tér–Fő utca–Bem József tér útvonalon.

A keddi lezárások érintik a 107-es, 7-es, 11-es, 39-es, 105-ös, 178-as, 210-es, 216-os, 16-os és a 133E autóbuszok közlekedését. Emellett 19-es és a 41-es villamosok várhatóan 16:00 és 16:40 között az észak-budai végállomásuk felől csak a Döbrentei térig, dél-budai végállomásuk felől pedig csak a Szent Gellért tér–Műegyetem megállóig közlekednek. Az 56A villamos vonalán szintén számíthatnak lezárásokra az utasok. Ezért a BKK azt javasolja, mindenki tájékozódjon a BKK oldalán vagy a BudapestGO alkalmazásból.

2024. október 23-án, szerdán egész nap lezárják a II., Lövőház utcát, 8 órától estig a II., Margit körút külső sávját a Kis Rókus utca és a Széna tér között, valamint 14 órától 19 óráig a Bem József tér–Bem József utca–Margit körút–Széna tér–Széll Kálmán tér útvonalat.

A lezárások miatt 2-es, a 2B és a 23-as villamosok várhatóan rövidített útvonalon közlekednek. A 4-es, 6-os villamosok 14 órától szintén rövidebb útvonalon járnak. Ugyanez vonatkozik a 17-es villamosra, illetve a 11-es és a 39-es autóbuszokra. Ezeken a vonalakon a délutáni órákban lehet korlátozásokra számítani.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: GERGELY BESENYEI / AFP)