Változhat a Btk: nem lesz bűncselekmény a rágalmazás és a becsületsértés?

A kormány szerint elegendő lenne polgári jogi és egyéb közigazgatási eljárás az ilyen ügyekben.

2023. május 3., 17:17

Szerző:

A rágalmazás és a becsületsértés nem lenne büntetőjogi kategória a Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezett módosításával – írja a Blikk. A kormánypárti érvelés szerint ezáltal jobban érvényesülne a sajtószabadság, az ellenzék szerint azonban a megtámadottak minimális védelmét is elvennék a „gátlástalan, hazudozó, megalázó” támadásokkal szemben.

A szólás- és sajtószabadság védelméről szól a módosítás – állítja Halász János fideszes politikus, hozzátéve, hogy a sajtószabadság védelme az alaptörvénynek is fontos része, hiszen kimondja, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

A kormány szerint az esetleges túlkapások kezelésére a büntetőjogi út szükségtelen, és könnyen kiváltható lenne egy hatékonyan működő sajtó

– és polgári peres gyakorlattal.

Arató Gergely (DK) szerint a független nemzetközi mérések is igazolják, hogy probléma van a magyarországi médiával, az uniós tagállamok közül hátulról a harmadikak vagyunk a sajtószabadság terén.

A DK politikusa kifogásolja azt is, hogy a tervezett módosítás csak a médiában tett kijelentéseket szabályozza, a közösségi oldalakon olvasható nyilatkozatokat például nem. El lehet indulni egy olyan irányba, hogy a közéleti viták nem kriminalizálhatók, de ennek akkor minden irányba ki kellene terjednie – mondta Arató Gergely, aki szerint a rágalmazás tényállásának áttekintése jogos és észszerű felvetés, de azt megfelelően és átfogóan kell előkészíteni, ezért – a kormánnyal ellentétben – frakciója nem támogatja a javaslatot.

(Kiemelt képünk illusztráció: Pesti Hírlap archív)