Benyújtották a törvényjavaslatot annak az egyetemnek a magyarországi működéséről, amely kiemelten fontosnak tartja a genderképzést
Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter a héten benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely értelmében az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem ezután is működhet Magyarországon – hívja fel a figyelmet a hvg.hu. Erről az Orbán-kormány Indiana állam vezetésével kötött egy kétoldalú megállapodást, a Maryland állambeli McDaniel Collge után pedig a Notre Dame a második amerikai egyetem lehet, amelynek a budapesti működését törvény garantálja. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által júliusban elért alku értelmében a Notre Dame Egyetem 2019 szeptemberétől vegyészmérnöki, építőmérnöki és mechatronikai szakot indít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a PPKE pedig fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szakot indít Indianában. Mindez egyébként úgy történhet meg, hogy miközben az Orbán-kormány betiltaná a genderképzés néven ismert társadalmi nemek tanulmánya szakot Magyarországon, a Notre Dame kiemelten fontosnak tartja az oktatását.
„Katolikus identitásunkból kiindulva a társadalmi nemek tanulmányozása megkönnyíti a nemek és a vallások metszéspontjainak tanulmányozását az etika, a kultúra és a politika alakításában”
– hangzik a Notre Dame hitvallása az ügyben.
A Kásler Miklós által benyújtott törvényjavaslat egyébként abból a CEU-ból űz gúnyt, amelynek a magyarországi működéséről szóló megállapodásra az Országgyűlés már rég rábólinthatott volna. Az Orbán-kormány 2017 tavaszán fogadta el a felsőoktatási törvény módosítását, a hírhedt lex CEU-t, amelynek értelmében külföldi oktatási intézményeknek az anyaországukban is képzést kell folytatniuk. Ezt a CEU a New York-i Bard College-dzsal kötött megállapodásban teljesítette.
Az Orbán-kormány célja a CEU budapesti működésének az ellehetetlenítése, ami neuralgikus pontot jelent Magyarország és az EU, illetve az Orbán-kormány és a Trump-adminisztráció viszonyában is, az Egyesült Államok ugyanis szeretné, ha a CEU folytathatná Budapesten. Az új amerikai nagykövet, David B. Cornstein egyik első útja a CEU-ra vezetett, szerdán pedig az amerikai diplomata figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány nagyon rossz úton jár az ügyben.