Bedőlt hitelek nyomában

A Szobránc utca zsákutca. Fél kilométert tolatunk, mire a zuglói társasház előtt landolunk. Az emeleten (a BHKE-s réztábla mögött) rend, friss festés, kartotékrendszer, forró kávé. S a folyosókon dúltan vagy megkönnyebbülten távozó ügyfelek.
A BHKE, sokakkal ellentétben, valóban civil-szervezet. Közgazdászok, jogászok alapították öt éve, amikor érződött a baj. Ma már sorra alakulnak a regionális irodák. Van, aki tíz tojással segít, akad, aki misét mondat értük a plébánossal. A főtitkár aszszony, Lénárt Mariann találkozott elképesztő példákkal is. A házaspár tavaly még hitelből nyaralt Thaiföldön. Ma már válnak. Plazmatévével a vályogház falán. („Hogy tudták felszögezni?)

– De egyet értsen meg. Az adósok zöme, akikért keresetet indítunk, felelős, lehetőségeit jól felmérő ember (volt). S most elvesztették a munkahelyüket. A többség szégyell is idejönni. Inkább hagynak csapot-papot, szó nélkül költöznek, a férj Dombóvárra, mert ott talált munkát, az asszonyt leszázalékolják, a gyerek abbahagyja a gimnáziumot. Húsz év, amíg a magyar társadalom ezt a traumát kiheveri, mert a kicsik egy életen át hordozzák. Látják az őrlődő szülőket.

Forint és deviza

Az egyesület nem akar „bankellenes hangulatot” kelteni. Tudják: a pénzintézetek is a létükért küzdenek. Felelőtlenebbek voltak, mint az ügyfelek.

A PSZÁF a törvények szerint csak „ajánlást tehet”. Ez olyan, mint a tízparancsolat „ne lopj!” kitétele. Meg is lehet fogadni. Magyarország kedvező táptalaj volt a parttalan hitelezéshez. Almási Miklós esztéta nemrég publikálta válságról írott kötetét. Szerinte magának a felügyeletnek kellett volna odaültetnie a bankfiókokba egy-egy szakembert, aki megszabja, mi reális, mi nem, és háromszorosan aláíratja, hogy a hitelfelvevő fizetőképes. A minap Magyarországon forgatott a BBC. Az angolok ámuldoztak: miként lehet, hogy ha a magyarok forintban kapják a fizetésüket, devizaalapon törlesztik a hitelt.

S most itt a baj. Lénárt Mariann szerint mindig lelkifurdalást éreznek, ha valakit nem tudtak megnyugtatni, és hírét veszik: Kovács úr gyógyszert vett be, M.-ék felakasztották magukat a keresztgerendára. Előfordulnak döbbenetes esetek. K. mezővárosban egy bácsi magára robbantotta a házát. Ismert az óvónő esete, aki a délelőttös műszakból hazatérve lecserélt zárat talált. Még bugyit sem tudott váltani. A holmija a lakásban maradt. A rendőrség közölte: nem illetékes.

Rakitovszki István kőműves nem adja olyan könnyen. Nem is szabad. Két szép gyerekük van, a nyomorból menekültek, előbb csak Rakitovszki úr mamájánál laktak hetven négyzetméteren, de hét testvér is élt ott, s négy gyerek. A mama jelzálognak ajánlotta a lakását (most az is úszik), hogy kapjanak hét és fél milliót a banktól. Így megvehették életük első, hatvan négyzetméteres lakását. Ma huszonötmillióval lógnak. Kinek? Valakinek. Magánszemély. Arca ismeretlen.

Kőműves volt

A Péterfy Sándor utca nem a luxus non plus ultrája. Körben, a Keletinél minden le van zárva, a Bethlen utca néma a metróépítkezés miatt. Minden és mindenki „be van kerítve”. Nincs kiút. Csak a lépcsőház feketéllik a 31.-ben, utoljára a megelőzőt megelőző rendszerben festhették ki. Vagy Ferenc József alatt. Az udvaron sápatag ecetfák, jobbra sötétség, izzó nincs. Nyolcévesforma apró kislány „nyaral” az udvaron, ez az ő „erdei iskolája”.

– A Jakitovszkiékat kejesi? Én Vivi.
A bejárás bizonytalan, ajtó szinte nincs is, teljesen szabad az átmenet a forróságban a lépcsőház és a lakás között.
– Apa!
Egykedvű férfi kászálódik elő fejét vakarva a háló-nappaliból, és kedvetlenül lövi ki a tévét. Meccsnézést zavarunk meg.
A kőműves nagyfia (szintén István) a REAC ifi liberója, s mivel a kis klub kiesett a „Soproni Ligából”, jövőjük bizonytalan. Azért ő odateszi magát, tegnap volt épp a műtét, szemközt, a Péterfyben.
A bal fülét kellett visszavarrni pár öltéssel, mivel a Régifóti úti salakoson keresztezte a centert. Összecsúsztak, és négy méteren át szántották a talajt.
– Az úr kőműves volt, művezető, s mivel az építőiparban előre érződött a válság, nyolc hónapig nem kapott fizetést – mesélte Lénárt Mariann.

Nincs kegyelem

Így aztán a nehezen kinyögött közös költség után sem gázszámlára nem tellett (250 ezer), sem részletre, s a banktól felvett hét és fél millió máris tízmillióra duzzadt. Az anya lakását a háta mögött adták el. István az ágyon ül, pólóban, strandgatyában. A kis dohányzóasztalon kihűlt, tányérnyi túrós tészta, a komódon sárga művirágcsokor.
– Ha kimegy hozzájuk a tévé, az segíthet egy-két emberen. A többieknek nincs kegyelem – mondja egy közgazdász.
– Zokniban fogadod az urat? – békétlenkedik Bea asszony.
Kis, félénk roma nő, tekintete mint a riadtan verdeső madáré. Az ura szeretettel simogatja végig a szemével.
– Húsz éve vagyunk együtt. Jóban-rosszban.
Inkább rosszban, mint jóban. Az asszony pánikbeteg, mint a férj mondja, „kisnyugdíjas”. Abból sikerül kifizetni az átütemezett gázszámlát. Fűteni csak kell. De a bank nem ütemezett.

A szomszédok – habár Lénárt Mariann főtitkárnő szerint a magyar társadalom nem túl szolidáris – Bea asszonyra bízták a háztakarítást. Azért is csúsztatnak némi pénzt. Mióta „ez a dolog” kiderült, hogy Istvánnak nemhogy fizetése, már állása sincs, ruhával, „kajamaradékkal” is segítik őket. Szemközt egy rendőr házaspár lakik, segítenek a jogi levelezésben. A trafikos hitelben ad cigit Rakitovszki úrnak, mivel tizenhárom éves kora óta szenvedélyesen füstöl.
– Engem így ismert meg a Bea, így halunk meg.
A helyzet riasztó, de Rakitovszki úr szerint van remény. Most nyerte meg a munkaügyi pert volt kft.-je ellen, megítéltek kétszázötvenezer végkielégítést, amit soha senki nem fizet ki.

– Kitörölhetem vele... – kommentálja.
Néha elhívják segédmunkára, öt-hatezerért, akkor megvan az élelem. Bea asszony hálából a hitelkárosult-egyesületben ingyen takarít, pedig a buszon forróság, rémület önti el. Lénárt Mariann minden reménységük.
Közben a kislány melléjük telepszik (ő a szülőkkel alszik), s zavartan, sorra bemutatkozunk. A szobában műantik falióra áll. Fél ötöt mutat mindig. Örök idő.
A kislány közbekotyog:

– Én meg a Jakitovszki Vivien vagyok. És... És még Anna – emeli figyelmeztetően az ujját. – Kilencéves.
– Szép neved van – ügyetlenkedik a riporter.
– Nyolc vagy, te lány – igazítja ki az apja.
– Kilenc az. Fél év múlva – ellenkezik Vivi.
És ezen elvitáznak. Közben Bea asszony megmutatja a hűtőt: egy pohár tejföl, kis darab száraz sajt. Ennyi. Megérkezik a nagyfiú is, a kamaszszobával dicsekszik, ágy az ablaknál, a falon futballérmek.
– István jobban fel tudja fogni – mondja az apja. – Ki is készült. Megbukott itt a Keletinél a gimiben.
Még a focit is abba akarta hagyni. Mondtam, azt már ne.

Uzsorakamat

A botrány úgy következett be, hogy nem is tudtak róla: a fejük fölül a bank eladta a tetőt. Rakitovszki úr naivan bevitt egy papírt, amit a cégfőnöktől csikart ki. Ebben a kft. igazolja: nyolcszázezerrel tartozik. Ha Rakitovszki megkapja, fizet. Azt hitte, ennyi elég is. Ekkor közölték vele: ja, nem tudja? Semmi közük az egészhez, viheti a papírt, a lakását eladták P. úrnak, az anyukája otthonával együtt. A telefonszámát szívességből megadták. Fel is hívta. P. közölte, akkor kaphatja vissza, ha egyben letesz huszonötmilliót. Így a hétmilliós hitelnek most huszonöt az ára.
– Tudom jól, tartozom, na. De mi ez, ha nem uzsorakamat? – méltatlankodik félénken Rakitovszki.
Azóta már a vagyonőrcég járt náluk, hogy hurcolkodjanak, különben „zrí lesz”.

Közben a per már el is indult. A hitelkárosult-egylet ellenkeresete is működik.
Rakitovszki úr kék Bonddal kínál felindultan, amelytől a tapasztalt riporter kis híján padlót fog.
– Mi lesz a kisebbik Istvánnal? Mi lesz a Vivivel? – kérdi szorongva Bea asszony.
Pedig építkeznének is. Nagyralátó terveik vannak. Az ebédlőként is szolgáló előszoba falát egy ponton kárpit fedi.
– A villanyóra takarója? – kérdem.
Nem. Ha elhúzzuk, lakásuk közepén kis világítóudvar sötétlik, egy méterrel a terepszint alatt. Galambguanó, madár- és macskatetemek. Felül bedeszkáznák, s csinálnának itt egy kis szobácskát. Deszka már van.
– Mindenki így csinálja – kommentálja szégyenlősen Rakitovszki úr.
Almási Miklós esztétát hívjuk.

– Ilyesmi mindig volt – mondja. – Nézze csak át a harmincas évek szociofotóit. Ahogy a holmit viszik, s mellette posztol a csendőr. De ebben a formában – ahogy Amerikában már az első elmaradt részlet után a bank lefoglalja a lakást – a gyakorlat ismeretlen. Így tehát az USA-ban találták ki a „rossz adós” fogalmát, miután nyakló nélkül mérték a bő hitelt olyanoknak, akiknek eszükbe sem jutott volna hitelhez folyamodni. De a reklámnak most bedőltek. Amerikában négy-hatmilliónyian laknak sátorban. Obama egyik választási aduja volt, hogy ezeket az embereket megsegítik. De leszavazták, a terv megbukott. Mindenesetre ha az egyesületi számok korrektek, akkor itthon a kormánynak sürgősen közbe kell lépnie, mert a helyzet már robbanásveszélyes.

Amíg lehet

Elköszönünk. Testsúlyát, nyugalmát Rakitovszki úr visszanyerte. Újra bízik. Egy hét alatt, amikor a lakását elvesztette, nyolcvanról hatvanra fogyott. De azóta már megfogadta: marad. Amíg lehet. Kövér cseppekben hullni kezd az eső.

A Bethlen utca is zsákutca lett. Magyarország – kormányoktól, színektől függetlenül – rükvercben halad.