A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2012. augusztus 7., 17:04
A következő hetekben az elmúlt hónapok leghallgatottabb adásai közül ismétlünk meg egyet-egyet. Augusztus 8-án a a férfi-nő kapcsolattal foglalkozó május 16-i adásunkat hallgathatják meg.
2012. augusztus 7., 16:36
A gyülekezési és a tulajdonosi jog is sérült a Lehet Más a Politikának (LMP) a Közgép Zrt. budapesti központjában tartott júliusi demonstrációján - állapította meg az alapvető jogok biztosa, az erről szóló közleményt a biztos hivatala kedden juttatta el az MTI-hez.
2012. augusztus 7., 14:59
Az Orbán-kormány első két évét összegezte az osztrák közszolgálati televízió (ORF) egy bejátszásában.
2012. augusztus 7., 13:45
A Hajógyári-szigeten elkövetett bűncselekmények kapcsán újra elővehetnek egy 17 évvel ezelőtti rendőrgyilkosságot. Szabó Jánost, aki főként kábítószeres ügyekben nyomozott 1995-ben lőtték fejbe, majd a vízbe dobták.
2012. augusztus 7., 12:18
Péntekig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire, amelyen a szeptemberben induló képzésekre azok juthatnak be, akiket egyetlen megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek. A pótfelvételin csak egy helyre lehet kérelmet beadni, a meghirdetett képzések pedig kizárólag önköltséges formában indulnak.
2012. augusztus 7., 10:59
A hőségriasztás utolsó napjára, keddre viharos széllel megérkezett a hidegfront, amely enyhíti a több napos hőséget. Az erős szél miatt több térségre elsőfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál egyaránt másodfokú viharjelzés van érvényben.
2012. augusztus 7., 10:51
Közel tizenöt év után még mindig nem sikerült egy újpesti társasháznak elismertetnie azt, amit két független szakértő is bizonyított: a Fővárosi Vízművek évek alatt a tényleges fogyasztásnál hétmillió forinttal magasabb összeget számlázott. Nemrégiben harmadszor is a szolgáltató javára döntött a bíróság. A közös képviselő elkeseredett, de nem adja fel: ha kell, külföldön bizonyítja be, hogy itthon – úgy tűnik – bármit megtehetnek a nagy állami szolgáltató cégek. Herskovits Eszter írása.
2012. augusztus 7., 10:48
Mindenhol jobb, mint a zárkában. Odakint dolgozni pedig a legnagyobb királyság. A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet mosodájában LAMPÉ ÁGNES járt.
2012. augusztus 7., 10:24
A BBI (Berlin–Brandenburg reptér) projektjének tervezése még 1992-ben kezdődött. Az építés 1996-ban meg is indult, akkor még 2007-re tervezték a nyitást. Aztán mindenféle bonyodalmak és leállások miatt 2011 októberére, utóbb 2012 májusára kellett halasztani. A legújabb céldátum 2013 márciusa. Az épülő reptérre SZABÓ ÁGNES is ellátogatott.
2012. augusztus 7., 10:18
A neves ausztráliai pszichológus a kísérleti lélektan területén elért eredményeiért nemrég Ausztrália-rendet kapott. A kitüntetést azoknak a tudósoknak, közéleti személyiségeknek adományozzák, akik a legtöbbet tették az ország társadalmi, szellemi fejlődéséért. A professzor az MTA kültagja is. Az mondja, ő Budapesten és Sydney-ben egyaránt otthon van. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2012. augusztus 7., 09:58
„Európa tíz legveszélyesebb embere” közé sorolta a Der Spiegel Orbán Viktort: azok közé (a németek között is megtalálható) populista politikusok közé, akik belpolitikai okokból “napról-napra szítják a válságot, gyújtogatják a közös európai házat, közvetlenül és közvetetten indulatokat keltenek az állítólagosan lusta dél-európaiak és az uralkodni vágyó németek ellen. Céljuk: a szavazatok maximalizálása a maguk javára - Európa rovására.
2012. augusztus 7., 09:22
Az árfolyamgát igénybevétele után a megkérdezettek 10-30 ezer forintos törlesztőrészlet-csökkenésre számítanak, ezt az összeget a válaszadók 47 százaléka részben vagy egészben meg kívánja takarítani - olvasható a Budapest Bank kérésére végzett felmérésben.
2012. augusztus 7., 08:05
A Fidesz mindent megtesz a hatalom megtartásáért. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Lampé Ágnes és Pungor András.
2012. augusztus 7., 07:47
Nem sugároz adást kedd reggel a Neo FM, a rádiócsatorna budapesti, 100.8 megahertzes frekvenciáján semmi nem hallható.
2012. augusztus 7., 06:01
Kedden hajnalban megérkezik a hidegfront, amelynek hatására helyenként viharos erejű széllökések várhatók, s az ország nagy részén megszűnik a hőség. A csúcshőmérséklet 27 és 32 Celsius-fok körül várható.
2012. augusztus 6., 22:10
Már az első Orbán-kormány kommunikációját is mitizálás, népmesei elemek jellemezték. A jelenlegi szakminiszter egyenesen tündérmesének aposztrofálta az ország állítólagos gazdasági szárnyalását. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének volt igazgatóját arról kérdeztük: miért beszélnek sorskérdésekről döntéshelyzetbe kerül felnőtt emberek gyermeki megközelítéssel? SZTANKAY ÁDÁM interjúja.