Magyar mesék

- Infantilis a kormányzati kommunikáció?

– Professzionális. Az csak értelmiségi duma, hogy a választók millióit észérvekkel lehetne meggyőzni. A politika alapmítoszokról, mesékről és varázslatokról szól. S a hozzájuk társuló hitekről, amelyeket a választó befektet bizonyos politikusokba, ahogyan a pénzét a bankszámlákba.

- Sokan a romló gazdasági körülmények ellenére is elandalodnak a kormányzati meséktől. A valóságot ilyen könnyű „túlbeszélni”?

– A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a lakosság két szinten éli meg a valóságot: az országén és a saját hétköznapjaién. Hiába van bajban az ország, ha neki még jut flekkenre. Ma azt tapasztaljuk: a flekken hiányára sem reagál racionálisan. Nem közgazdászok elemzéseit bújja, hanem várja a varázsigéket.

- Felnőtt ember csak rádöbbenhet: a flekken nem hókusz-pókusz kérdése. A honi választópolgár lenne infantilisabb az átlagnál?

– A mesék, csodák utáni vágyak munkálnak az emberekben. Nálunk éppúgy, mint Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban vagy Portugáliában.

- Andersen ugyan dán volt, de a skandinávok mintha mégis racionálisabbak lennének.

– Skandinávia lakosságának átlagban kétszer annyi az iskolai végzettsége, mint a miénk. Ráadásul nem éltek meg se jobb-, se baloldali diktatúrát.

- Volt lehetőségük beérni, felnőni.

– Nem biztos. Az érett, pluralizmusára büszke finn társadalomban az utolsó választáson harminc százalékot ért el a Jó Finnek Pártja. Amely azt mondja: a pluralizmus dilis liberálisoknak való. Szerintük Finnország a finneké, nem kell svédül tanulni, a svéd kisebbséget ki kell rakni az iskolából. Svédországban pedig megjelentek a neofasiszta pártok. Más kérdés, hogy a mieinkhez képest inkább jobbközépnek minősülnek.

- Mesék mégsem működtethetnek gazdaságot, nem adhatnak alapot a kultúra, a tudomány műveléséhez. Mifelénk alig hallani hiteles szakmai megfogalmazásokat.

– Ha vannak is, nem jelennek meg szükségszerűen a közvélemény előtt. Egy rendszeres, a fejlett ipari országokra vonatkozó felmérés azt vizsgálja: mennyire van jelen az emberek életében a technikával, technológiával, tudománnyal kapcsolatos tudásanyag. Egyebek közt olyan kérdések is szerepelnek benne: kiforralható-e a tejből a radioaktivitás? A japánok sokan hiszik, hogy igen. Egyebekben is az egyik legrosszabb mutatót produkálják. Tehát szó sincs arról, hogy csak abból válhat szupertechnológiát előállító nemzet, amelyet társadalmi szinten jellemez a racionalitás, a széles körű tudás. Ahhoz elsősorban olyan iskolarendszer kell, amelyben az embereknek az arra alkalmas egy-két százaléka elmélyülten képezheti magát a legkorszerűbb tudományokban. A többiek abban hisznek, amiben akarnak. A politika szereplőinek pedig a többséget kell megfogniuk különféle technikákkal. Ha annak, akinek ez sikerül, még egyebekben is vannak jó ötletei, akkor az országnak szerencséje van. Ha nincsenek, akkor pechje van. Erről szól a történet.

- A baloldal a csatolt liberálisokkal együtt úgy volt nyolc évig kormányon, hogy kommunikációjából hiányoztak a mesék, mítoszok.

– Magyarországon a liberálisok egyedüliként hitték, hogy a racionalizmusnak kizárólagosnak kell lennie a politikában. El is tűntek a politikai életből, hasonlóan a kelet-európai liberális pártokhoz. Az MSZP mögött pedig ott volt negyven év mítosza, amely szerint a kisemberek pártja. A mítoszt táplálta, hogy anno valóban megcsinálták a modernizációt: földet kapott a parasztember; nyugdíjat, aki addig soha; lakást, aki arról nem is álmodott, egyebek. Abba ne menjünk bele, hogy mi volt az ára mindennek. A többség nem élte meg rosszul azokat az évtizedeket. A pártnak a rendszerváltást követően Horn Gyulával is mázlija volt: ő az utolsó olyan politikusunk, aki tudta, hogyan kell álmokat közölni, megszólítani a kisembert. A szocialista politikusok új nemzedéke ezt már nem tudta, vagy nem akarta alkalmazni, és a párt el is indult lefelé.

- Feltűnésekor Gyurcsány Ferenc is mitikus alaknak tetszett.

– Pedig politikai felfogásából, jövőképéből, felvilágosodás kori manírjaiból az következett: ami misztikum, az rossz. Szerinte az a jó, ha az emberek belátják, mi az érdekük. Ezt az emberek nem szerették, nem akarták elfogadni a tervezett reform káros mellékhatásait. Az Orbán-kormány ellenben rájött: sokkal nagyobb csapásokat is elviselnek, ha közben mesékkel etetik őket. Sok olyan lépést megtettek – a költségvetés lefaragása, az adók átalakítása stb. –, amelyre a Gyurcsány-kormány képtelen volt. Visszahozták a „Grimm testvéreket” a politikába, akik amúgy Nyugat-Európában mindig is jelen voltak.

- Antidemokratikus húzásaik viszont külföldön is visszatetszést keltenek. Itthon is átüthetik valamikor a többség ingerküszöbét?

– A diktatúra rémképe a baloldal mítoszának része. Ám a magyar lakosság többsége egyelőre nem hiszi el, hogy azért nincs elég flekken, mert Orbán kezet emelt a demokráciára. Az ellenzéknek annyit sikerült átvinnie a politikai üzeneteiből – külhoni véleményekkel megerősítve –, hogy nálunk azért rosszabb a helyzet, még a gazdasági világválság általános hatásain is túl, mert a kormány összevissza dumál. Vagyis konfliktusba kerültünk a világgal. Csakhogy ez a megállapítás a kormány kommunikációjában is benne van – pozitív olvasattal.

- Az összevisszaságban mi a pozitívum?

– A magyar közvélemény tudja: Orbánék négy éve nem hozhat olyan fordulatot, amely után majd mi diktálunk a világnak. Az elmúlt nyolcvan-kilencven év tapasztalata nem azt mutatja, hogy a gyengébb kutya több lehetőséghez juthat. Viszont sokan vannak, akik szeretik öklüket rázni az erősebb felé, vagy legalább szurkolni annak, akinek van hozzá bátorsága. Ám ha nyilvánvalóvá válna, hogy az ökölrázás miatt nem jön ide több beruházás, nem veszik meg a terményeinket, akkor elkövetkezik a józanodás ideje. Szociológiai szaknyelven szólva: delegitimálódik a hatalom. Orbánék elvben közel járnak ehhez, de még van miben bízniuk. Egyrészt az EU-nak rengeteg problémája van, miközben kiderült: még egy kis ország bedőlése is sok pénzbe kerül. Másrészt a honi ellenzék nehezen megy szembe Orbánék mítoszaival, hiszen azok javarészt szép baloldali álmokra épülnek. Azokra kéne azt mondania a baloldalnak, hogy csúfak... Az a nagy feladvány: miként lehet valaki úgy baloldali, hogy nem beszél hülyeségeket csak azért, hogy Orbánnak ellentmondjon?

- A Jobbik meddig juthat saját meséivel?

– A Jobbik nem mesél, bujtogat. Teheti, hiszen maga is tudja: a jelenlegi európai politikai erőtérben nincs esélye kormányzati szerepre. Az Európai Néppárt semmiképpen nem „nyelné le”, hogy adott esetben a Fidesz maga mellé vegye „juniorpártként”. Így a Jobbik bátran használja a legdurvább jelszavakat, nem csupán a társadalom legreménytelenebb helyzetben lévő rétegeire építve, hanem mindazokra, akik magyarságtudatukban teljesen elvakultak. A Jobbiknak és híveinek csak negatív projekciói vannak. Nem hisznek a kormányképes erők „fehér varázsló–fekete varázsló”-szimbolikájában. A szélsőjobbnál nem a jó váltja a rosszat, hanem apokalipszisben gondolkodik. A Jobbik azt mondja: ha rám szavazol, nem hozok megoldást, de legalább együtt hullunk a fekete lyukba.