A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2014. július 27., 08:32
„Tisztelt miniszterelnök úr! Mi sütjük a kenyeret mi visszük el a szemetet és mi fizettük a taníttatását. Ha az utolsót is lehetetlen helyzetbe hozza a magunkfajtából, másnap mit fog reggelizni? Ne húzza ki nálunk a gyufát! Illő tisztelettel, a nemzeti szegénység nevében: Vankó Pisti!” Ilyen feliratú vadplakátot láthatott a közönség a választás táján bő két napig a Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca sarkán. De ki az a Vankó Pisti? KRUG EMÍLIA járt utána.
2014. július 27., 05:54
Novák Előd, a Jobbik alelnöke szombaton így reagált a tusnádfürdői Orbán-beszédre: „A keleti nyitás a Jobbik régi politikai alapvetése, azonban a kormány csak szavak szintjén foglalkozik vele, a tettek nem azt mutatják, hogy valóban ki akarják egyensúlyozni a nyugati függőséget.” – írja az Index.
2014. július 26., 21:56
Egyedüli indulóként Tóbiás Józsefet elnökké, Botka Lászlót választmányi elnökké, Gőgös Zoltánt elnökhelyettessé választották a szocialisták. Lukács Zoltán korábbi frakcióvezető-helyettes, Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István EP-képviselő pedig alelnökök lettek. Ez az új szoci vezérkar. Az elnök beszédében megüzente: baloldali pártot és nem „szivárványkoalíciót” épít. Világossá tette: a szélkakas-politikától, amely csak rombol és híveit is felemészti, távol kívánja tartani magát és pártját. Az MSZP tisztújító kongresszusán LAMPÉ ÁGNES járt.
2014. július 26., 18:49
Az MSZP szerint az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Az Együtt-PM úgy látja, Orbán megdöbbentő beszédet mondott Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök „Putyint majmolja”. A Liberálisok szerint a kormányfő „megtagadta mindazt, amiért egykoron harcba szállt és politikai szerepet vállalt, megtagadta egykori önmagát”. Reakciók Orbán Tusnádfürdői beszédére.
2014. július 26., 16:32
Szombaton a gomolyfelhő-képződésből nagyobb eséllyel az Északi-középhegység térségében, északkeleten, valamint a Dunántúl délnyugati, nyugati tájain alakul ki helyenként záporeső, zivatar.
2014. július 26., 13:47
Orbán Viktor szerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre ítélt rendszer, amin változtatni kell.
2014. július 26., 10:26
Szentgotthárdon történelmi napok keretében, Kőszegen pedig ostromnapokon idézik fel a törökökkel vívott csatákat augusztus első hétvégéjén.
2014. július 26., 10:24
Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában.
2014. július 26., 10:17
Riporteri pályáját az induló TV2-nél kezdte. Idővel az MTV New York-i tudósítója lett. Ma az ATV-ben vezet műsort. Külpolitikai újságíró, de a belpolitikában is otthon van. Könyveket is ír, a Budapest Bár zenekarról szóló kötetében például azt firtatta: miként tudnak összhangba kerülni sokszínű karakterek? Gyakran idézi a porosz reformer, esztéta Wilhelm von Humboldt mondását: „Azoknak az embereknek a világnézete a legveszélyesebb, akik sosem nézték meg a világot.” SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2014. július 25., 19:54
Szombaton strandidő várható 30 fok körüli meleggel. Csak elvétve alakulhat ki frissítő zápor, zivatar.
2014. július 25., 19:21
Vadai Ágnes reméli, hogy hamarosan a jobboldalon is egyre többen belátják „őszöd igazságát”.
2014. július 25., 18:44
Elképesztő magasságba emelkedett az év közepére a pénzügyi bajba sodródott, és ezért a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került hiteladósok mulasztásainak a száma. Június végéig már 1,855 millió darab élő szerződéssel követtek el mulasztást az adósok.
2014. július 25., 17:06
Az MSZP szerint a feketefoglalkoztatás növekedését eredményezheti az európai uniós támogatási rendszer kormány által múlt héten bejelentett átalakítása. Erről Legény Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, ahol Budai Bernadett, a párt szóvivője azt mondta, az égési sérült alkalmi munkások története példa arra, mennyire fontos, hogy visszaszoruljon az illegális foglalkoztatás.
2014. július 25., 15:24
Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni – közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2014. július 25., 15:14
Csaknem 20 milliárdnyi támogatást kapott az agrárkasszából a hat legnagyobb mezőgazdasági cégcsoport – ezt állapítja meg Ángyán József legfrissebb tanulmánya.
2014. július 25., 14:21
Az Ipsos júliusi felmérése alapján a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, bár csökkent a kormánypárt támogatottsága. Az MSZP elmozdult múlt havi történelmi mélypontjáról, de így sem tudta utolérni a Jobbikot, amelynek szintén bővült a tábora.