Hónapok óta szünetel Pottyondy Edina rendszeres keddi videósorozata, de ma, bár nem kedd van, Novák Katalin visszatérése miatt ő is visszatért.
Nem véletlen, hogy pont most emelkedik ilyen komolyan a benzinár.
Ma van a nyári napforduló napja, mondjuk, milyen időjárás várható vasárnap estig.
A baconszalonna önmagában sem egy túl egészséges étel, de ha ráadásul listeria monocytogenes baktérium is van benne, akkor végképp nem tanácsos a fogyasztása. Termékvisszahívás az egyik legnagyobb üzletláncnál!
A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
2014. július 30., 20:31
Az Együtt – A Korszakváltók Pártja véleménye szerint nem legitim és nem jogszerű a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Alapokból részesülő civil szervezetek ellen zajló vizsgálata, ezért a párt arra szólította fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy azt haladéktalanul állítsa le.
2014. július 30., 18:41
A rezsicsökkentést okolta a közműszolgáltatóknál tapasztalt elbocsátások miatt a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2014. július 30., 18:07
A Tárki júliusi kutatása nem mutat változást a pártpreferenciákban: júliusban – júniushoz képest – egyik párt sem erősödött vagy gyengült számottevő mértékben, csupán a baloldalon belül történt némi átrendeződés.
2014. július 30., 16:53
Az MSZP azt javasolja a kormánynak és a munkaerő-piaci államtitkárnak: inkább a gyárbezárási hullámról, a kormány stratégiai megállapodásainak részleteiről és a vidéki munkahelyek tömeges megszűnésének okairól és megoldásairól beszéljen.
2014. július 30., 16:46
Az Ungár Klára vezette párt szerint a demokratikus ellenzék nem asszisztálhat tovább az „illiberális demokrácia” teljes kiépítéséhez.
2014. július 30., 13:57
Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
2014. július 30., 13:11
A Labrisz Leszbikus Egyesület aggaszónak tartja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyebek mellett a civil és társadalmi kapcsolatokért is felelős államtitkára számára a társadalmi kérdésekkel, emberi és állampolgári jogokkal foglalkozó civil szervezetek munkája „az értéktelenséget, felesleges dolgokat közvetíti”. Közleményüket teljes terjedelemben ismertetjük.
2014. július 30., 12:34
A Demokratikus Koalíció (DK) embertelennek és igazságtalannak tartja a Népesedési Kerekasztalnak a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslatát – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.
2014. július 30., 11:19
A 168 Óra címlapján Segal Viktor, az ismert sztárszakács látható. A vele készült interjúból kiderül, hogyan választotta ezt a hivatást, milyen tapasztalatokat szerzett a nagyvilágban és hogyan lett a honi fúziós konyha megalapítója. Segal jelenlegi társadalmi küzdelmeinkre is gyógyírként ajánlja a gasztronómiát, azt mondja, létezik egy derűs, harmonikus Magyarország is, az asztalok táján, ahol kisimulhatnak a ráncok. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2014. július 30., 08:54
Összességében közel tízezer peres eljárást függesztenek fel országszertere a devizahitelek kivezetését célzó kormányzati lépések következtében – közölte a Napi Gazdasággal az Országos Bírói Hivatal.
2014. július 29., 19:52
Már szeptemberben elvi támogatást kaphat a Népesedési Kerekasztal új nyugdíjszámítási javaslata – mondta a a KDNP frakcióvezetője. A Népesedési Kerekasztal nyugdíjszámítási javaslata szerint a nyugdíj kiszámításánál figyelembe vennék a gyerekek iskolázottságát is.
2014. július 29., 18:37
Hosszan tartó súlyos betegség után, 55 éves korában elhunyt Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő, volt kancelláriaminiszter – közölte Facebook-oldalán az MSZP kedden.
2014. július 29., 17:01
Az LMP-s Szél Bernadett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezte, miután sajtóhírek szerint a jövőben repülővel szállíthatják a paksi erőmű fűtőelemeit.
2014. július 29., 16:39
A keddi román lapok Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédével foglalkoznak; a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. A német Süddeutsche Zeitung szerint ezek után már csak egy kérdés következhet: tényleg el kell viselni Orbánt az EU-ban?
2014. július 29., 15:59
Az ATV-n hétfő este a kormány által támadott civilekkel folytatott vita során Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár bocsánatot kért tőlük, amiért korábban szélhámos gittegyleteknek nevezte őket.
2014. július 29., 15:41
A Kárpát-medence időjárásában egyelőre nem lesz lényeges változás, szerda estig fülledt, meleg idő várható.
2014. július 29., 14:10
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszédével megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból. Niedermüller Péter, a párt EP-képviselője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette: az Európai Néppártnak el kell döntenie: vállalható-e számára a Fidesz európai értékeket, hagyományokat, az Európai Uniót elutasító politikája.