A felnevelt gyerekek számától függhet a nyugdíj
Már szeptemberben elvi támogatást kaphat a Népesedési Kerekasztal új nyugdíjszámítási javaslata – mondta a a KDNP frakcióvezetője. A Népesedési Kerekasztal nyugdíjszámítási javaslata szerint a nyugdíj kiszámításánál figyelembe vennék a gyerekek iskolázottságát is.
Harrach Péter hozzátette, a tervezet összhangban van a kormány családpolitikai szemléletével, így az elvi megvalósításnak nincs akadálya, a bevezetés ugyanakkor hosszas előkészítést igényel. A Népesedési Kerekasztal nyugdíjszámítási javaslata szerint a nyugdíj kiszámításánál figyelembe vennék az iskolázottságot is. A Népesedési Kerekasztal a gyermekvállalási hajlandóság drasztikus visszaesése és a járulékfizetésre alkalmas munkavállalók számának csökkenése miatt dolgozta ki a tervezetet.
Harrach szerint a módosításnak nem az a célja, hogy demográfiai változásokat hozzon, hanem az a célja, hogy egy igazságtalanságot kiküszöböljön, hiszen ahogy ők nevezik, a gyermekességi adó, tehát a gyermeknevelésre fordított összeg nagy befektetés. Mellesleg lehet olyan hatása, hogy javul a demográfiai helyzet, de nem ez az elsődleges cél – mondta. Harrach Péter hozzátette: azok is kapnának majd nyugdíjat, akik nem vállaltak gyermeket, de az ő nyugdíjukat azok gyerekei fogják kitermelni, akik nemcsak vállalták, de megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket. A technikai részletekről szólva Harrach Péter közölte: ezek kidolgozása nem az ő feladatuk, a frakció magát a koncepciót támogatja. Így az is részfeladat, hogy hány éves korig vállalt gyermekek után lehetne élni a magasabb nyugdíjjal.
A Népesedési Kerekasztal tavasszal állt elő egy új nyugdíjszámítási tervezettel, amely szerint a gyermekneveléstől lehetne függővé tenni a nyugdíjkorhatárt, vagyis a normál korhatárnál azok kapnának járadékot, akik például legalább egy járulékfizetőt állítanak maguk helyett. Emellett a gyermekek számát is figyelembe vennék a fizetendő nyugdíjjáruléknál is.