Mátyás király után szabadon

Vankó Pisti, illetve István akkumulátortöltő-javító. De erről majd később. És Veresegyház kisbírója. De erről is később.

Nézzük először a törött képernyőjű mobilon a fotót, készült „03.31. 23:42”. A képet akkor pár barátjának küldte szét, ma már a Facebookon keresztül Angliába és Amerikába is eljutott.

Nem volt egyszerű meló. Első a helykiválasztás.

– Hamar kiszúrtam. Oda lehet állni kocsival, a létra átért a kerítésen, a plakát ki van világítva, sokan látják.
A méretét nem tudta, egy jobboldali barátját hívta az infóért, apró fricska. Somolyog. Ilyen a Vankó Pisti.

1 : 10-hez modellezte a feladatot, kiderült, a fűrészporos tapétacsíkkal csak két méter tíz centiig ér fel, a plakát viszont két és fél méter magas. Ennyi belefér. Kiszámolta, kilenccsíknyi tapéta kell, egy csíkra négy karakter fér függőlegesen, hogy távolról is olvasható legyen. Agyalt közben a szövegen, mert tisztelettudóan és érthetően akart írni, meg tömören, hogy egy piros lámpa alatt bárki elolvashassa.

– Kínosan figyeltem, ne legyen benne helyesírási hiba, de egy vesszőhiány mégis becsúszott.

Kifligörbítő

Nem messze a körúttól, egy műhelyben körmölt, ahová gépet javítani hívták. Csíkra betűk, fél óra száradás, gépszerelés, aztán újabb csík. Este meg létra a kocsiba, ragasztó bekeverve, rajta munkásruha, kinek tűnne fel egy késő este is robotoló plakátragasztó? Ragaszt, simít, ragaszt, simít, s már el is tűnt a tengerparton napozó bikinis csaj. Helyette rögvalóság. Mintegy két és fél napig.

Eljárás nem indult, de kalkulált azzal is.

– Ötvenéves vagyok, eddig semmit nem írtam le név nélkül. Nem most kell elkezdeni. Ilyesmiért legfeljebb háromszázezer forintos büntetést kaphatok, s hitelképes vagyok, kérhetek részletfizetést. Van, amikor a büntetés – dicsőség. Tartozásom nincs, mindent tisztességgel fizetek, a NAV sem találhat kivetnivalót.

Szóval Vankó István, amikor éppen nem vadplakátol, akkumulátortöltőket javít immár harminc éve.

Gyerekként tűzszerész vagy holdjárótank-vezető akart lenni. Tizennyolc évesen kacérkodott a mezőgazdasággal, fotocellás paradicsomszedő gépben és ultrahangos krumpliszedőben gondolkodott. Aztán megfordult a Ganz Villanyóragyárban, a vasútnál, volt táviratkihordó és kifligörbítő. Tényleg.

– A kiflisodró gép pödri meg a kiflit, de attól még nem lesz görbe. Pedig mivel török eredetű sütemény, a félholdra kell utalnia.
Egy tizenhárom órás műszakban 14-16 ezer kiflit kellett félholdasítani. Na, akkor majdnem feltalálta a kifligörbítő gépet. Végül inkább odébb állt és targoncaszerelő lett, harminc éve itt figyelt fel aksijavító képességére mai főnöke.

A cég kicsi, de rugalmas. Jöhet olasz, német, tajvani technológia, kitanulták, s ma már lenyomják a gyári szervizt. Hívják a paksi atomerőműbe, szél- és vízerőművekhez. Egyik legnagyobb munkája tizenöt éve az volt, amikor a Matáv kalocsai telefonközpontjában hatszobányi akkumulátorhoz tartozó kilenc ruhásszekrénnyi töltőt kellett megszerelnie. Máskor meg a készenléti rendőrség kérte, építsen töltőt a mesterlövészek éjszakai infratávcsövéhez. Meglett ez is, az is. Az Opera hatalmas teljesítményű aksitöltőjével öt éve voltak gondok. Ami nem játék, hiszen áramszünet esetén a bemozdított, lógatott óriási kellékeket balesetmentesen kell földre tenni. István itt is remekelt, azóta csak őt hívják. Néha barterezik, jegyet kér. Felesége kedvence a Carmen, vagy nyolcszor látták.

De Vankó István nem csak zenével kapcsol ki. Tizenkilenc éves kora óta ő Veresegyház kisbírója. Édesapja népművelő volt, egyik barátját követte a poszton.

– A kisbírók háromszáz éven keresztül lényegében magyarról magyarra fordítottak: rigmusokká alakították és kidobolták a településeken a hivatalos döntéseket. Én persze nem a legújabb ebrendeletet dobolom ki, de ott vagyok a szüreten, felvonulásokon, bálokon, városi rendezvényeken.
Pénzt nem fogad el, egyedüli kitétel, hogy politikai, vallási, katonai rendezvényen nem rigmusol.

Például a Majális

Másutt viszont mesét is mond, hiszen tíz éve ő a városi mesemondó. Kedvence a magyar népmese, de jöhet akár az indián is. Berecz Andrást, Szabó Gyulát, Molnár Piroskát figyeli, s közben maga is költ. Fejben megvan vagy száznegyven klasszikus és nyolc-tíz saját. Tárházából persze a versek sem maradhatnak el.

– Anyám gyári munkás családból származik, apám földművesek gyereke. A szüleim első generációs értelmiségiek, szoktam mondani, hogy ott rontották el: tízévesen már elérhető magasságban volt a Petőfi-kötet a polcon. A kortársak közül Varró Dániel, Horváth Ferenc zseniálisak.
De Ady, Weöres Sándor, József Attila is elkísérik, amikor egy nap akár ezer kilométert is vezet.

– Gyönyörűek, csak a legjava szomorú. Itt van például Radnóti Majálisa. Az legalább a végére kicsit optimistább.
És bele is kezd mosolygón. „A hangraforgó zeng a fű között, / s hördül, liheg, akár egy üldözött, / de üldözők helyett a lányok / kerítik, mint tüzes virágok.”

Vankó István azt mondja, fortyogott benne a düh.

– Anyámnak, amikor este éhes volt, azt felelte a nagyanyám: feküdj le aludni, már a kenyér is alszik. Mi nem így élünk, de a nincs egyre több családnál napi vendég. A nyolcvanas években, amikor középiskolába jártam, aki tehetséges és szorgalmas volt, jutott valamire. Ma nehezebb felemelkedni a szegénysorból, mint harminc éve! Ha egy jómódú szívsebész lánya meg az én lányom és egy cigány takarítónő gyereke sebész akar lenni, s felveszik őket, várhatóan épp a roma lányból nem lesz orvos. Pedig valószínűleg ő a legtehetségesebb, ha eljutott az egyetemre. Márpedig én húsz év múlva azt szeretném, hogy a legjobb kezekben legyek, amikor a bypassműtétemet végzik. Az a társadalom, amelyben a tehetségesek nem jutnak előre, degenerálódik.

István még sosem szavazott, de úgy látja, az elmúlt négy évben az elesettekbe, a munkásokba rúgtak a legtöbbet.
– Tíz intézkedésből kilenc a nemzeti szegénységet növeli. Hat elemit végzett nagyanyám mondogatta mindig, Pistike, ha a paraszt nem szarik, már elnézést a kifejezésért, a gróf nem reggelizik.

Lopnak tovább

István egyébként nem a „gyufás” akcióval kezdte plakátkarrierjét. A Magyarország jobban teljesít-kampány idején vágott bele.

– Csak tolták az arcomba, hogy itt minden mennyire jó, és hogy 3500-zal több a rendőr. Na, akkor felmérgesedtem, és az egyikre ráfújtam: „léhűtő bérenc”. Köszönjük, „Antimidasz I. Viktor”. Kicsit erős volt, elnézést, túlkapás, akkor eldöntöttem, finomítok az írásmódon.

Nem tervezi, hogy nyugdíjba megy, a választás óta is „dolgozott”. Amikor a Fidesz „Köszönjüköt” plakátolt, ő megtoldotta: „Lopunk tovább.” Büszke, akkor egy egész utcát „megcsinált”. Hogy aztán pár nap múlva nyoma se maradjon. Mi végre akkor?

– Tettem valamit. És egyetlen betűm nincs, ami hazugság volna. Néha eszembe jut plakátoláskor Mátyás király meséje, amikor leleplezi a zsarnok, népet sanyargató kolozsvári bírót a fával, amelybe még álruhásan a nevét karcolta. Kérdezte, van-e kedvenc mesém: mostanában A király meztelen az.