Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
A vihar egyetlen pillanat alatt formálta át Szeged arculatát, amikor letépte az egyetem épületének tetőszerkezetét. Az esetről videófelvétel készült.
A nyelvvizsga ára bizonyos esetekben visszaigényelhető, sokan mégsem élnek a lehetőséggel.
2015. január 24., 13:14
Tudom, hogy egy jó cikkhez kiindulópontként néha kell egy álnaiv feltételezés, amellyel szembefordulva aztán ki lehet fejteni mindazt, amit az ember valóban gondol a kérdésről. Én azonban – ha személyesen nem is – írásaiból és tévészerepléseiből ismerem önt annyira, hogy nehezen hiszem el, miszerint bármilyen illúziója is lett volna Áder János államfői működésével kapcsolatban – mint ezt a 168 Óra 2015/1-2. számában sejteti.
2015. január 24., 12:33
A Demokratikus Koalíció 2014. december 22-én vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a miniszterelnökkel szemben. Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor vagyonnyilatkozatai nem fedhetik a valóságot, mivel a miniszterelnök vagyonosodását a fizetése mértéke soha nem igazolta.
2015. január 24., 07:09
Az államtitkárok és helyettes államtitkárok szabadon tölthetnek be más fizetős pozíciót is állami cégekben. A Blikk eddig 12 állami vezetőről derítette ki, hogy „főállásuk” mellett milyen állami cégektől kapnak fizetést. A rekorder többet keres még a miniszterelnöknél is.
2015. január 23., 20:01
Az OLAF-hoz korábban panaszok érkeztek, hogy szabálytalanság és csalás lehetett a felújítási munkákhoz kapcsolódó közbeszerzéseknél.
2015. január 23., 16:50
Januártól számos településen többszörösére nőtt a kötelező kéményellenőrzés díja. A rezsicsökkentéssel szembemenve jelentkező plusz költség sok családnak gondot jelent. A Belügyminisztérium törvénytervezete a katasztrófavédelemre bízná a szolgáltatás ellátását, de egyelőre nem tudni, milyen keretből látnák el ezt a feladatot – adta hírül az RTL Klub.
2015. január 23., 13:47
Leváltotta extranszvesztita, exkatolikus, evangélikusnak készülő ügyvezetőjét a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) rendkívüli közgyűlése. A kormány beépített embere a bukott egyházfi? Mit szól mindehhez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke?
2015. január 23., 13:17
Ez már a huszadik. A jubileum kapcsolódik egy régebbihez: az idén minden a Ringstrasse 150. születésnapja jegyében történik. Így érthető, hogy a Városháza előtti korcsolyapálya nyitóünnepségén a Ringnek szentelt romantikus jégtáncot láthatott a közönség. A fényjátékot csodálók közül aztán több százan maradtak, és a magukkal hozott, vagy a helyszínen kölcsönzött felszerelést felöltve vették igénybe a pályát.
2015. január 23., 11:44
Miközben stadionépítésre és például a sportszövetségekre milliárdokat költ a kormány, a felsőoktatásban tanulók kedvezményeit csendben megnyirbálják. A Magyar Nemzeti Sportközpontok két fővárosi uszodájában most már csak a 18 év alattiaknak jár a diákkedvezmény. Az egyetemisták felnőtt belépővel úszhatnak.
2015. január 23., 09:17
Egyes német cégek szerint új alkalmazottak felvételére, így plusz költségekre kényszerülnek a bonyolult árukövető rendszer bevezetése miatt. A Reuters szerint az Orbán-kormány listát vezethet az uniós partnereket felhergelő lépésekről.
2015. január 22., 15:59
– Nemcsak nekem jelent elégtételt, hogy jogerősen felmentettek az UD Zrt.-ügyben, hanem az akkori kormánynak, a kormánypártnak és a nemzetbiztonsági szolgálatnak is – mondta a 168 Órának Szilvásy György.
2015. január 22., 14:16
Hiányzó ingatlangazdálkodási terv, látszatértékbecslés, kiforgatott elővásárlási jog, „jóárasított” ingatlanok, áfamentes fizetés. Dióhéjban a belvárosi ingatlaneladási modell, amely miatt több milliárdos kár érhette a kerületet. Juhász Péter, az Együtt társelnöke, helyi önkormányzati képviselő hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés bűncselekmények bűnszervezetben való elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést. Állítja: politikailag csak nyerhet.
2015. január 22., 10:21
Négy év alatt egymilliárd forint bérleti díjat fizetett ki az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. Andrew G. Vajna cégének. Az LMP szerint Vajnát át kellene világítaniuk a titkosszolgálatoknak, mert zűrös cégügyeivel az Orbán-kormány filmügyi biztosa közhatalmat gyakorló személyként egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
2015. január 22., 08:23
A futball jobban hatott a magyar miniszterelnökre, mint azt sokan gyanítják. A Die Welt tudósítója elment Felcsútra, és ott hallotta, hogy Orbán a pályán olyan kvalitásokat mutatott, amelyek politikusként is jellemzik őt: gyorsan gondolkodik, szívesen lő és jó a technikája. A stadion és a falu, illetve az ott található fociakadémia többet mond a kormányfőről és irányvonaláról, mint sok beszéde.
2015. január 22., 05:51
Tiborcz István és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan is, írta az Átlátszó.hu. Az ügyletet decemberben ütötték nyélbe, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötőt korábban tulajdonló állami cégnek, a Balatoni Hajózási Zrt.-nek.
2015. január 21., 22:12
Csaknem 5 százalékkal nőttek a bérek tavaly az első 11 hónapban az előző év hasonló időszakához képest a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint így az átlagkereset megközelítette a 250 ezer forintot, ami havi 11 ezer forinttal több, mint egy évvel korábban volt – hangzott el a Duna TV híradójában.