Álláshalmozó államtitkárok az Orbán-kormányban
Az államtitkárok és helyettes államtitkárok szabadon tölthetnek be más fizetős pozíciót is állami cégekben. A Blikk eddig 12 állami vezetőről derítette ki, hogy „főállásuk” mellett milyen állami cégektől kapnak fizetést. A rekorder többet keres még a miniszterelnöknél is.
Polacsek Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára havi 972 200 forintot keres. E mellett a Magyar Posta igazgatósági elnöke és a Diákhitel Központ Zrt. felügyelőbizottságának tagja is – havonta összesen 1 050 000 forintért. Polacsek így havi 2 022 000 forintot keres – többet mint Orbán Viktor miniszterelnök.
A
Blikk találtegy másik álláshalmozót is: Bartal Tamás ugyancsak a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Polacsekhez hasonlóan havi 972 000 forintot kap ezért a munkáért. Bartal e mellett az MFB Invest Zrt. felügyelőbizottsági elnöke havi 400 ezer forintért. Bartal az MMBF Földgáztározó Zrt. igazgatósági tagja és a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. igazgatósági tagja is. Hogy ezekért a pozíciókért kap-e valamilyen javadalmazást, azt nem tudni.A Miniszterelnökség azt közölte, zártan kezelik a helyettes államtitkárok vagyonnyilatkozatát, így nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy a tárcánál dolgozó vezetők közül ki milyen fizető állás dolgozik még.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője
az RTL Klubnak elmondta, „egy állami vezető, ha állami vezetői feladatát látja el – márpedig helyettes államtitkárként és a felügyelt területen működő cégben betöltött igazgatói feladatában is ugyanazt az állami funkciót látja el –, meg kell elégednie egy darab fizetéssel.”Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz így játssza aki a korábban saját maga által alkotott szabályt. Szerinte a kormánypártnál már nem tartják pofátlannak, hogy helyettes államtitkárok, államtitkárok, vagy a közigazgatásban és a Fidesz közelében dolgozó emberek több helyről is felvegyenek fizetést, amely így már jócskán meghaladja a kétmilliót.