Elégtétel: felmentették Szilvásyt

– Nemcsak nekem jelent elégtételt, hogy jogerősen felmentettek az UD Zrt.-ügyben, hanem az akkori kormánynak, a kormánypártnak és a nemzetbiztonsági szolgálatnak is – mondta a 168 Órának Szilvásy György.

2015. január 22., 15:59

Az egykori titokminiszter úgy látja: a szocialista kormányzat ellen indított fideszes akcióhoz az ügyészség is segédkezett.

Szilvásyt hivatali visszaélés bűntettével vádolta az ügyészség, mert a nemzetbiztonsági bizottság tagjai számára hozzáférhetővé tette a fideszes Kövér László és Demeter Ervin, valamint az UD Zrt. biztonsági cég vezetője közötti telefonbeszélgetések hanganyagát. Az ügyészség Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Herényi Károly ellen is vádat emelt. Első fokon felmentették őket, de az ítélet csak Tóth esetében vált jogerőssé.