Megszűnt az uszodai diákkedvezmény az egyetemistáknak
Miközben stadionépítésre és például a sportszövetségekre milliárdokat költ a kormány, a felsőoktatásban tanulók kedvezményeit csendben megnyirbálják. A Magyar Nemzeti Sportközpontok két fővárosi uszodájában most már csak a 18 év alattiaknak jár a diákkedvezmény. Az egyetemisták felnőtt belépővel úszhatnak.
A Császár-Komjádi Sportuszoda és a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda idén már a felsőoktatásban tanuló diákoknak is a felnőtt belépő árát számítja fel, azaz 1800 forintot.
Diákjegyet csak a 18 év alattiak kaphatnak. A Komjádi uszoda vezetése szerint az áremelés nem az uszoda döntése volt, hanem az intézményt felügyelő és működtető Magyar Nemzeti Sportközpontok kezdeményezésére szüntették meg a 18 év feletti diákoknak korábban adott kezdvezményt.
Igaz, ha valaki olcsóbban szeretne úszni, ún, „napközbeni jegyet” is vehet 800 forintért, de erre csak iskolaidő alatt, hétköznap 10 -13 óráig van mód. Ilyenkor azonban a diákok többnyire iskolában, egyetemen vannak, ezért ők nem tudnak élni ezzel a teljes árú jegynél jóval olcsóbb belépővel.
Megkerestük a két fenti uszoda és több más állami sportintézmény működtetőjét, a Nemzeti Sportközpontokat, ahol arról tájékoztattak bennünket, hogy jogszabály nem írja elő sportintézmények, sportlétesítmények számára a diákkedvezmény kötelező biztosítását. Így az intézmények és a fenntartók megtehetik, hogy akár életkorhoz, akár bármely egyéb feltételhez kötik a kedvezmény biztosítását, vagy hogy egyáltalán nem adnak kedvezményt.
Kérdés, hogy vajon menniyért úszhatnak majd például a gödöllői egyetem hallgató a városban
három és félmilliárd forintból épülő uszodában?