Bahreinbe és Szlovéniába is utazhatnak a keleti vakcinákkal oltott magyarok

Szijártó Péter szombaton videóüzenetben ígérte meg, hogy további országokkal tárgyal majd a hétvégén az utazási kedvezményekről.

2021. május 1., 10:46

Szerző:

Nemrég számoltunk be róla, hogy az Európai Parlament többsége szerint csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltottaknak járna automatikusan az utazási könnyítés. Rossz hír ez azoknak a magyaroknak, akiket olyan keleti vakcinákkal oltottak koronavírus ellen, amelyek az európai hatóság jóváhagyásával még nem rendelkeznek. Ilyenek a kínai Sinopharm- vagy az orosz Szputnyik-oltóanyagok.

Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon jelentkezett be a Karmelita kolostor elől. A videójában arról beszélt, hogy Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket. Mint mondta, a Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes. Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyarok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel.

A miniszter a videóban kifejtette, az elmúlt hónapok alapján azt látja, a sikeres védekezés nem mindenkinek érdeke és nem is mindenkinek tetszik, van aki azt gondolja, hogy „minden jóban van valami rosszabb, illetve minél rosszabb, annál jobb”. Szijjártó ezzel együtt azt ígérte, a hétvégén is több tárgyalást folytat majd hivatali partnereivel, és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.

(Kiemelt kép forrása: Facebook | Szijjártó Péter)

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.