Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
Rengeteg autós nem fizeti be a rendőrség által kiszabott büntetést.
Egy 40 éves pedagógus ellen indult nyomozás szexuális visszaélés, szeméremsértés és gyermekpornográfia gyanújával, miután egy 13 éves tanítványa az iskolában összeomlott, és elmondta, hogy a tanár hónapokon át zaklatta. A férfit őrizetbe vették, és elbocsátották a püspökhatvani iskolából.
A keddi időjárás a hőhullám után egy kissé frissebb arcát mutatja: nem lesz kánikula, és számítanunk kell záporokra, zivatarokra is.
Teljesen átalakítja az új KRESZ a biciklis közlekedést is.
2011. augusztus 11., 18:40
Az szerint a korábbi hírekkel szemben mégis indulnak új műsorok ősszel a közszolgálati csatornákon, csak jóval kevesebb, mint amennyi az előző években megszokott volt. Az online lap úgy tudja, hogy az egyik legnagyobb költségvetéssel készülő új műsor egy napi bulvárhíradó lesz, ami a tervek szerint este hét órától kerülne képernyőre, tehát a TV2 Aktívjával és az RTL Klub Híradójával egy időben.
2011. augusztus 11., 18:35
Közel hárommilliárd forint átutalására várnak a vidéki megyeszékhelyek. A summát a nagyvárosok attól a 18 ezer helybelitől követelik, aki nem fizeti pontosan az önkormányzati lakások bérleti díját. A megyeközpontok idén eddig száz lakbért nem fizető családot tettek ki a lakásokból, és további hétszáz ellen indítottak jogi eljárást.
2011. augusztus 11., 18:16
Eltűnés miatt kereste a rendőrség azt a nőt, akinek holttestét szerda délután emelték ki a Gyöngyös patakból, Kisdobszán - értesült a .
2011. augusztus 11., 17:56
Csütörtökön délután ül tárgyalóasztalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a bankszövetség és közjegyezői kamara képviselője, hogy a pénteken induló árfolyamrögzítéshez szükséges szerződésmódosítás közjegyzői díjáról tárgyaljanak. A közjegyzők hangsúlyozzák: nincs joguk ingyen dolgozni.
2011. augusztus 11., 17:02
Júliustól utalványban fizetik az átmeneti segélyt Gyöngyösön. Az önkormányzatnál azt remélik, így az emberek valóban arra költik a támogatást, amire való - írja a Heol.hu.
2011. augusztus 11., 16:44
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a motorost, aki egy teherautóval ütközött, csütörtök délelőtt, az 52-es főúton - értesült a .
2011. augusztus 11., 13:04
Ellenjegyezte az Alstom-szerződést szerdán az uniós társfinanszírozású beruházások összehangolásáért és ellenőrzéséért felelős közreműködő szervezet, a KIKSZ Zrt. is, így az hatályba lépett.
2011. augusztus 11., 11:48
A Magyar Nemzet szerint multiérdekek állhatnak a Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár felmentéséről szóló hír mögött.
2011. augusztus 11., 11:08
Nem biztos, hogy minden iskolához eljutnak majd szeptemberig a tankönyvek, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) ugyanis azt ajánlja a tagjainak, hogy ne szállítsák ki a tankönyvek egy részét azoknak az iskoláknak, melyek fenntartója még a tavalyiak árát sem fizette ki.
2011. augusztus 11., 09:47
A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség hőkamerával dolgozó rendőrei szerdán késő este a vasúti sínek mellett igazoltattak egy férfit, aki Lőkösháza külterületén Kétegyháza felé gyalogolt – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2011. augusztus 11., 09:40
A II. kerület egy eddig névtelen közparkja viselhetné a jövőben Bibó István tudós, politikus nevét.
2011. augusztus 11., 08:28
Törött karral, bevérzett szemekkel, eszméletlen állapotban szállítottak egy kisfiút pár hete a pécsi gyermekklinikára - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.
2011. augusztus 11., 08:23
Csütörtökön tanúként hallgatják meg a Budapesti Katonai Ügyészségen Vadai Ágnest (MSZP) a kémbotránnyal összefüggésben – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
2011. augusztus 11., 07:54
Csehországból és Lengyelországból származó, növényi zsírral hamisított tejporra bukkantak a megyei kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai. A hamis termék a kiskereskedelmi forgalomba nem került be.
2011. augusztus 11., 06:12
Szúrt és vágott sérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit szerdán a VIII. kerületi Teleki térről.
2011. augusztus 11., 06:08
Augusztus 13-án, szombaton startol Gyimesbükkről az Erdélyt és Magyarországot összekötő, .