Szombaton indul a Határon Túra

Augusztus 13-án, szombaton startol Gyimesbükkről az Erdélyt és Magyarországot összekötő, .

2011. augusztus 11., 06:08

Az augusztus 13-a és 20-a közötti esemény legfőbb célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremtést az anyaország és a határon túl élő magyarság között. A mezőny 8 nap alatt, 100 települést érintve, Gyimesbükk és Budapest között 850 kilométert fog letekerni. Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, sport-nagykövete Pulai Imre olimpia- és világbajnok.

A tavalyi túrától eltérően idén nem Budapestről, hanem Erdélyből, az „Ezeréves határtól” indul a karaván, és a fővárosba, a Parlament elé érkezik. Menet közben a csapat kapcsolatot keres az útvonalba eső mintegy száz településsel és a túra médiapartnerein keresztül megmutatja ezeket a részben magyar többségű erdélyi városokat, falvakat. A túra célja továbbá, hogy az anyaországban élők számára kézenfekvő idegenforgalmi-, turistacélpontok legyenek ezen határon túli települések.

A Határon Túra 150 résztvevője és a hozzájuk út közben – egy-egy napra – csatlakozó, várhatóan több ezer kerékpáros Gyimesbükk, Székelyudvarhely, Szászrégen, Kolozsvár, Pádis, Nagyszalonta, Szarvas, Kecskemét érintésével, 850 km megtétele után, augusztus 20-án érkezik a Parlament elé, István király ünnepén.