Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.

 

2015. május 3., 10:59

2015. május 3., 08:54

Azért jött létre a Vidnyánszky Attila elnökölte Magyar Teátrumi Társaság, mert baloldalinak, liberálisnak találták a szakma addigi érdek-képviseleti szervezetét, a Magyar Színházi Társaságot. Most mindkét társaság tulajdonosa a Pécsi Országos Színházi Találkozónak (POSZT). Nemrég indoklás nélkül közösen elutasították a Kritikusok Céhe által jelölt Csáki Judit zsűritagságát, erre a céh kilépett a Magyar Színházi Társaságból. Majd több színi társulat – elsőként az Örkény Színház – is jelezte: meghívottként előadásaikat csak versenyen kívül hajlandók eljátszani a POSZT-on. A fesztivál tulajdonosai végül a múlt héten úgy döntöttek: a hétfős zsűri létszámát nyolcra emelik, és mindkét társaság négy-négy tagot delegálhat a másik vétójoga nélkül. Így Csáki Judit újra jelölhető lett volna, ám a kritikus egy szakmai portálon kifejtette: a zsűri osztódása az eddigi nonszenszek csúcspontja. Karsai György színháztörténész írásban szólt hozzá a helyzethez, felidézvén a Kádár-kori reflexiók és a jelenkori késztetések összefüggéseit. A 168 Órának arról is beszél: ideológiába gabalyodva kifullad a tehetség.

2015. május 3., 07:44

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek az idei érettségik. Az idei, június 26-ig tartó matúrán 1172 helyszínen összesen mintegy 115 300 diák ad számot tudásáról. A szabályok és követelmények az előző vizsgák óta nem változtak, de módosult a választható tárgyak köre.

2015. május 3., 05:05

Orbán Viktor meglepte az európai vezetőket, amikor bejelentette, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetést. A nyilatkozat ellentétes az EU szellemével – írja a Le Monde.

2015. május 2., 21:29

Az UNICEF Magyar Bizottságának alapítványa hétfőn Óbudán, a Lajos utcai Máltai játszótéren hirdette meg – az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény céljaihoz kapcsolódóan – Gyerekbarát Település-pályázatát

2015. május 2., 16:59

Ma reggel megszületett Cambridge hercegének, Vilmosnak és feleségének, Katalin hercegnőnek a második gyermeke.

2015. május 2., 12:20

Orbán Viktor pénteken az Echo TV Mélymagyar című műsorában beszélt. A következő említésre érdemes mondatok hangzottak el tőle: „Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök". Új jobboldali médiát kell létrehozni – a hívek ebbe fektessenek pénzt. „Megint ott tartunk”, hogy Brüsszelben egyesek nem akarják engedni a – halálbüntetésről szóló – vitát.

2015. május 2., 10:28

Rekordidő alatt, tizenkét óra elteltével visszakozott az oktatási államtitkárság a múlt héten a szakrendszer átalakítása ügyében. Igaz, előtte a javaslat véleményezésére se szántak több időt az érintett egyetemeknek. Több szak egyelőre megmenekült, lapzártakor úgy tűnik, csupán a társadalmi tanulmányok szak szűnik meg, ám a tüntető hallgatók nem elégedettek. Mire lesz elég az erő? És miért kapkod az államtitkárság?

2015. május 2., 08:18

Emberölés miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, miután egy 19 éves nőt a rokona holtan talált budapesti otthonában – közölte a rendőrség a honlapján.

2015. május 2., 08:08

A Corriere Della Sera című konzervatív olasz lap örvendetesnek tartja, hogy az EU ezúttal felemelte hangját Orbán és a halálbüntetés ellen, így meghátrálásra kényszerült a magyar politikus, aki a putyini rendszert választja a demokráciával szemben, aki antidemokratikus irányba fordította országát, és aki egy antiszemita nagykövetet próbált ráerőszakolni Olaszországra.

2015. május 1., 19:22

Orbán: vissza a halálbüntetést, munkatáborokat a bevándorlóknak – ezzel a címmel jelent meg a The Guardian brüsszeli tudósítójának írása, amely nagy port kavart mind az EU-ban, mind a magyar kormány köreiben. A cikket teljes terjedelmében közöljük. Orbán kijelentését nem hagyhatta szó nélkül az Európai Bizottsága elnöke, Jean-Claude Juncker sem, amiről szintén beszámolt a brit lap.

2015. május 1., 13:12

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az alapjövedelem bevezetése a megélhetés biztosítása mellett méltóságot is ad azoknak, akiknek nem jut munka. A párt és a szakszervezetek szerint a minimálbérnek el kell érnie a létminimumot, amit ma csaknem egymillió ember fizetése nem ér el. Az LMP 7 pontos javaslatot tett közzé a dolgozói szegénység felszámolásáról és a létminimumról.