„Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök”
Orbán Viktor pénteken az Echo TV Mélymagyar című műsorában beszélt. A következő említésre érdemes mondatok hangzottak el tőle: „Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök". Új jobboldali médiát kell létrehozni – a hívek ebbe fektessenek pénzt. „Megint ott tartunk”, hogy Brüsszelben egyesek nem akarják engedni a – halálbüntetésről szóló – vitát.
Mint fogalmazott, időnként elveszítik a hangot, amelyen beszélni tudnak az emberekkel. Ennek egyik oka szerinte, hogy már öt éve kormányoznak, és nem viselkednek mozgalomként. „Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök, holott (...) nemcsak a kormányt kell elvezetni, hanem irányt kell szabni a saját politikai közösségünknek” – fejtette ki.
Orbán Viktor emellett „tájékozódási zavarról” beszélt, aminek okát abban látja, hogy elveszítették egy fontos támaszukat, a médiájuk egy részét, amely segített eligazodni a jobboldaliaknak. A média elvesztését azzal magyarázta, hogy konfliktus alakult ki a kormány és a meghatározó méretű jobboldali média tulajdonosai között. Utóbbiak egyben nagybirtokosok is, márpedig a kabinet úgy döntött, a korábbi nagybirtokrendszerből kis- és közepes birtokrendszert hoz létre – vázolta az okot, amely szerinte e feloldhatatlan konfliktus mögött áll.
A zavar pedig mindaddig fennmarad, amíg a jobboldali világ – a kevés megmaradt mellé – nem hoz létre új írott és elektronikus médiumokat, nem mozdítja meg szellemi tehetségét, pénzét, szervezőképességét annak a nyilvánosságnak a megteremtéséhez, ahonnan ismét mértékadó információkhoz juthatna – fejtette ki. A pártelnök-miniszterelnök jelezte, ez nem lehet a kormány feladata, ezért biztatta híveiket, fektessenek ebbe energiát. Példának hozta, hogy Liszkay Gábor megvette a Napi Gazdaságot.
A halálbüntetésről Orbán Viktor azt mondta: korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést vagy sem, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla. Az éles brüsszeli reakciókat úgy értékelte, „demokráciavita állt elő”, szerinte ugyanis „megint ott tartunk”, hogy Brüsszelben egyesek a vitát nem akarják engedni. „És azt ki mondta, hogy egyébként az EU-ban ma emberek által megírt szabályok nem fognak később megváltozni, különösen akkor, ha az európai emberek szeretnék azokat megváltoztatni? (...) Ki mondta, hogy a többi ország polgárainak többsége nem ugyanazt gondolja esetleg, mint mi, magyarok, hogy ezt bizony napirenden kellene tartani?” – tette fel kérdéseit.